|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzeti csúcs
|
Csúcshoz vezetett az utóbbi hónapok politikai hegymenete: a Népszabadság úgy értesült, hogy e hét végén nemzeti csúcstalálkozó lesz. Ott lesz mindenki, "aki számít", s mindenki, akire számítanak a magyar demokrácia elérésében. A mára vitathatatlan politikai erőcentrummá vált kormány elnöke, Németh Miklós előbb a politikai pártok, utóbb az érdekképviseleti szervek, végül a parlamenti bizottságok vezetőivel találkozik. Kockázat nélkül meg lehet jósolni, hogy ez önmagában is rendkívül fontos fejlemény a közeli és távolabbi jövő formálásában. Hisz a demokráciához vezető átmenet - ebben ma már senkinek sem lehet kétsége - nehezen megközelíthető "magasságokat" célzó "kapaszkodás". Olyan erőfeszítéseket kíván, amilyenekre szerencsésebb régiókban jobb gazdaság és több nemzedéknyi idő adatott. Ennek híján nekünk nincs más választásunk, mint az, hogy minden demokratikus politikai erő összefogásával kicentizzük a mozgás irányait. A gazdasági kényszerek és a lakossági tűrőképesség között olyan szűk az ösvény, hogy a legkisebb hiba is az összeomlás szakadékába, legalábbis a hosszú, kilátástalan válság mocsarába taszíthatja az országot. Nemcsak a józanság létparancsa, hanem az is, hogy a legkülönbözőbb politikai, gazdasági és társadalmi érdekek vektorainak eredője a tényleges nemzeti haladás felé mutasson. Elmúltak viszont azok az idők, amikor a "nemzeti érdekeket" valamiféle elvont szempontok alapján egy kizárólagos hatalmi központ szabta meg, feltétlen igazodást követelve. Ma már csak világos, könnyen értelmezhető, hogy úgy mondjam, kézzelfogható elvek és tettek körül lehet közmegegyezést teremteni. Ez, ha magától értetődően egyben-másban alkalmazkodást, egymáshoz igazodást is követel (mint minden együttműködés), kétségkívül önállóságukat és sajátos mivoltukat megőrző különböző erők viszonyán alapul. Kérdés tehát: milyen ez a viszony? Vicsorgó marakodás, kölcsönös vádaskodás, kiszorítósdi? Hatalmi könyökpárbaj, taktikázó intrikaparádé? Netán "ma neked, holnap nekem" elvű engedmények, vagy az erősebb lapos kényszere előtti meghunyászkodás? E kemény jelzőket sajnálatosan indokolják a távolabbi és egészen közeli múltunk egyes történései. (folyt.)
1989. december 7., csütörtök 13:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nemzeti csúcs 2.
|
Tudom, alapvetően örülni kell. Végre, hogy több párt, többféle érdekképviselet nyíltan vállalhatja nézeteinek, érdekeinek védelmét, az ezek érvényesítéséért való politikai harcot. S az is természetes, hogy e politikai harc nem angolkisasszonyok koraesti bájolgása, hanem érvek és ellenérvek kemény csatája, amiben olykor nemcsak a páncél horpad, hanem hús is szakad. (csont is törik ). Ez már FÉLIG Európa. TELJESEN európaivá akkor válhatunk, ha kitanuljuk a korszerűen civilizált harcmodorokat is. Nem egyszerűen a fair play alapelveit, hanem a "balhorog" és a letaglózás, a "jobbegyenes" és a lebunkózás közti különbséget. Hogy az előbbiek hamarabb kitiltódjanak a ringből. A hétvégi tanácskozásnak akkor lesz értelme, ha minden résztvevő felméri: mennyi VALÓS ereje van, s azzal mit és hogyan kíván elérni. Ebben is létparancs a józanság. Meg abban is, hogy a mégoly fontos saját érdek, legyen az párté vagy másfajta tömörülésé, nem válhat a "mindent vagy semmit" próbakövévé, mert akkor az érdekképviselet egyeztetés helyett zilált tülekedéssé válhat. Igazából a legtöbbünk azt reméli, hogy a nemzeti csúcstalálkozó nem olyan kötélhúzás lesz, amelyben a bármely fél a másikat kibillenti egyensúlyából. Most nem ez a tét. Bizonyos értelemben pontosan az ellenkezője: olyan finom egyensúlyok kialakítása, amik olykor egymást erősítve, máskor egymást ellentételezve, de mindenképpen - biztonságot adnak az ország haladásához. A sok elméleti óra próba után alighanem a hét végén lesz az első igazi "gyakorlati foglalkozás" a két összevont tantárgyból, amit deemokráciának és gazdasági túlélésnek hívnak. S közel a vizsga is. Történelem tanár úr előre figyelmeztet: bukás esetén nincs pótvizsga. Csak "korszakismétlés" van, rettenetesen felemelt tandíjjal. (MTI-Press)
1989. december 7., csütörtök 13:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|