|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-svájci tulajdonba került a Péti Nitrogénművek (1.rész)
|
1989. november 27. hétfő - Második nekifutásra - a hétfőn Budapesten megismételt árverésen - elkelt az ország egyik legnagyob vegyipari üzeme, a Péti Nitrogénművek. Új tulajdonosai - a Borsodi Vegyi Kombinát és partnere, a svájci Sauer cég - az 500 millió forintos első ajánlat után a licit végén 1 milliárd 750 millió forintért lettek tulajdonosok. Mindvégig szoros versenyben voltak egy másik vevőcsoporttal, amely azonban 1,7 milliárd forintnál elállt vételi szándékától.
A több órás árverés, amelyet rövidebb-hosszabb tárgyalási szünetek szakítottak meg, az első percekben óriási meglepetéseket igért. Rédei László, a szanáló szervezet igazgatója ugyanis bejelentette, hogy négy pályázat érkezett az egész gyár megvásárlására, az első 4,5 milliárd, a második 15,1 milliárd a harmadik 500 millió, a negyedik vevő pedig 1,6 milliárd forintot ajánlott. Rövidesen kiderült azonban, hogy az első pályázó visszalépett, a második pedig nem rendelkezik kielégítő banki biztosítékkal. Ennek tisztázódása után reális esélye már csak a harmadik és negyedik vevőcsoportnak volt. A Borsodi Vegyi Kombinát vezetői és svájci partnerei, valamint annak bankjai közvetlenül, illetve "forró dróton", folyamatosan egyeztették lépéseiket. Végül a tulajdonukba került a háromezer ember foglalkoztató, s évente több mint 1 millió tonna műtrágyát készítő gyáróriás. Az üzemeltetésre, mint bejelentetteék, svájci-magyar vegyesvállalatot létesítenek. Ennek szervezése már korábban megkezdődött. Tolnai Lajos, a Borsodi Vegyi Kombinát elnök-vezérigazgatója az árverés után elmondta az MTI munkatársának, hogy már csaknem két éve foglalkoznak a vásárlás gondolatával. Amikor a gyár csődbe jutott, azonnal szerveztek egy konzorciumot a TOT és több mezőgazdasági termelési rendszer részvételével. A vásárlás azonban nem jöhetett létre az államigazgatás bizonytalankodásai miatt. Az elvesztegetett idő pedig - sajnos - sokat ártott Pétnek, romlott a gyár állaga, s több jól képzett szakember elhagyta bizonytalan munkahelyét. Az utóbbi hónapokban már teljesen eluralkodott a kilátástalanság. Az elnök-vezérigazgató kifejtette azt is: nem olcsón vették a gyárat. Ahhoz, hogy ez a vállalkozásuk null-szaldós legyen, annyi nyereséget kell produkálniuk, mint amennyi a vásárlási összeg éves kamata lenne, ez pedig nagy feladat, különösen azért, mert a Péti Nitrogénművek műtrágyagyártása veszteséges. (folyt.köv.)
1989. november 27., hétfő 17:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|