|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Az Erdélyi Alapítvány felhívása (OS)
|
1989. november 10., péntek - Otthonukat elhagyni kényszerülő Magyar-testvéreink megsegítésére Szentendrén 1989. júniusában létrehoztuk az erdélyiek letelepedését segítő alapítványt. Az alapítvány célja területi hatókörén belül (Szentendre) a Romániából menekültek letelepedésének segítése, lakáshoz juttatásuk előmozdítása. Alapítványunkat kuratórium működteti, tagjai az alapító szervezetek képviselői: - Baptista Egyház, Szentendre, - Független Kisgazda-, Földmunkás- és Paraszt Párt szentendrei szervezete, - Hazafias Népfront szentendrei bizottsága, - Magyar Demokrata Fórum szentendrei szervezete, - Magyar Szocialista Párt szentendrei bizottsága, - Református Egyház, Szentendre, - Római Katolikus Egyház, Szentendre, - Szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, - Városi Tanács Műszaki Osztály, Szentendre. A kuratórium arra törekszik, hogy tevékenységének az ország más területein is példaértéke legyen. Széles körü propagandát fejt ki annak érdekében, hogy a lakosság megértéssel fogadja és támogassa az alapítvány céljait. Az alapítvány nyitott, közcélú, melyhez bárki csatlakozhat - pénzeszközzel, vagyoni vagy szellemi munkával -, aki az alapítvány célját magáénak vallja. A hozzájárulásokat a 311-883-3119-9900 Kisvállalkozási számlára lehet befizetni, OKHB Rt. Szentendre. A felajánlott összeg az adóalapból levonható. Levélcímünk: Erdélyi Alapítvány 2000, Szentendre, Vasúti villasor 55. (OS)
1989. november 10., péntek 16:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|