|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Felhívás az MSZMP tagjaihoz (2. rész) (OS)
|
- úgy védi nemzeti függetlenségünket, nemzeti érdekeinket és értékeinket, szuverenitásunkat, hogy ne szolgáltathassa ki senki semmilyen külső erőnek. Hiszünk abban, hogy ma hazánknak nyugodt, megfontolt döntésekre és határozott cselekvésre, nemzeti összefogásra van szükség, ami biztosítja az ország működőképességét, kizárja mind a polgári típusú, mind a sztálinista restaurációt, és megakadályozza a társadalmi feszültségek anarchiába torkollását. Pártunk azon tagjaihoz szólunk, akik nem tehetők felelőssé az elmúlt évtizedek rossz döntéseiért és politikai hibáiért, de akik jóhiszeműen, és minden személyes előny nélkül tették a kötelességüket a munkában, a pártban, az élet más területein egyaránt. Az újjászületett párt az Önök tagsági viszonyának jogfolytonossága alapján működik tovább. Meggyőződésünk, hogy tagságukat megőrizve és sorainkat bővítve nem egyszerűen önmagukról, mégcsak nem is az MSZMP sorsáról, hanem fontos nemzeti kérdésről döntenek. Kérjük pártunk tagjait, hogy őrizzék meg a pártszervezeteket, folytassák tevékenységüket, válasszák újjá a vezető testületeket, s erről levélben értesítsenek bennünket a következő címen: Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Szervező Bizottsága 1054 Budapest, V., Széchenyi rkp. 19. Budapest, 1989. október 19. Az MSZMP Ideiglenes Szervező Bizottsága Beke József, vegyipari szakmunkás, Pécs Blahó István, gyárigazgató, Füzesabony Csizmazia Pál, létesítményi főmérnök, Budapest Gris István, nevelő tanár, Gödöllő Morva József, műszerész, Budapest Nyírő Sándor, géplakatos, Lenin Kohászati Művek Pál Géza, téeszelnök, Vasvár Szulics Imre, téeszelnök, Buj Szűcs Ervin, tanszékvezető egyetemi tanár, Budapest Tóth Lajos, ny. vezérőrnagy, Budapest Udvarhelyi László, vezérigazgatóhelyettes, Budapest Vargáné dr. Zoltán Edit, jogász, Budapest Virág Ferenc újságíró, Budapest (OS)
1989. október 19., csütörtök 18:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|