|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
A SZOT főtitkárának sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. október 19., csütörtök - A szakszervezetek vagyonáról, a választásokra való felkészülésről és egyéb, időszerű kérdésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Parlament Gobelin-termében Nagy Sándor, a SZOT főtitkára, országos listán megválasztott képviselő.
Elmondta: az állami tulajdonban lévő, de szakszervezeti kezelésben lévő értékeket a közelmúltban összesítette a SZOT, s azt nyilvánosságra is hozta. A döntő részben a tagdíjakból és kis mértékben saját vállalkozásaiból keletkező vagyonáról viszont csak tagságának köteles elszámolni. Egyébként - tette hozzá - pontos mérleget nehéz készíteni, mert a múltban jó pár szakszervezeti tulajdonú intézményt is államosítottak. Emellett a 19 ágazati szakszervezet birtokában lévő értékeket most mérik fel. E gondolatkörhöz kapcsolódva kért szót Puskás Sándor, a Parlament terv- és költségvetési bizottságának elnöke. Ő arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az utóbbi időben felerősödtek különböző körökben és fórumokon az ingatlankezeléssel, -forgalmazással kapcsolatos aggodalmak. Ezek egy része teljesen jogos felvetés. Ám vannak, akik az eddiginél nagyobb mérvű korlátozásokat javasolnak, többek között olyanokat is, amelyek gazdasági hátrányt is okozhatnak. A közelgő választásokra áttérve a SZOT főtitkára sajnálkozását fejezte ki azért, amiért a törvénytervezet - jelenlegi formájában - nem teszi lehetővé önálló szakszervezeti képviselők indítását. A SZOT keresi annak lehetőségét, hogy a mozgalom képviselői az Országgyűlésben is jelen legyenek majd. Nagy Sándor a továbbiakban arról beszélt, hogy a SZOT elnöksége újólag állást foglalt a tervezett mértéket lényegesen meghaladó fogyasztóiár-emelkedés miatt szükségessé váló kiegészítések kérdésében. Ennek érdekében kezdeményezi a bérminimumokra, a költségvetési szférára és a közszolgáltató területre vonatkozó megállapodások felülvizsgálatát, továbbá a nyugdíjak és a családi pótlékok kiegészítését. A szaporodó munkástanácsok helyével, szerepével kapcsolatosan az volt a SZOT főtitkárának véleménye, hogy e kérdésekre mielőbb konkrét választ kell adni, még akkor is, ha 90 százalék fölötti hazánkban a szervezett dolgozók aránya. Személy szerint ő a finn modellel ért egyet, ahol mind a munkás- vagy üzemi tanácsok, mind a szakszervezetek jogkörét pontosan meghatározzák, ugyanakkor nagyfokú köztük az együttműködés. (folyt.köv.)
1989. október 19., csütörtök 17:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A SZOT főtitkárának sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Egy másik kérdésre válaszolva Nagy Sándor elismerte: igaz az a hír, hogy a Parlament szakszervezeti frakciója aláírásokat gyűjt a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatosan. A frakció tagjainak ugyanis az a véleményük, hogy az 1977-től máig tartó döntési sorozatot ne a Parlament - amelyet az évek során több, egymással ellentmondó állásfoglalásra vettek rá -, hanem a kormány zárja le. A döntés ugyanis szakmai ismereteket követel, s ezek megszerzésére a kormánynak van módja. Ezért nem helyesli a frakció, hogy e kérdésben népszavazást tartsanak - szögezte le Nagy Sándor. (MTI)
1989. október 19., csütörtök 17:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|