|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Aláírásgyűjtés: negyedmillió a cél
|
---------------------------------- München, 1989. október 17. (SZER, Magyar híradó) - Lengyel Szaniszló kommentárját hallják a Szabad Demokraták Szövetségének aláírásgyűjtési akciójáról: Amikor ezek a szavak elhangzanak, addigra már ki tudja, talán 150 vagy akár 200 ezer aláírás is összegyűlhetett, támogatván a Szabad Demokraták Szövetségének 4 pontos követelését. Egyszerűen nem lehet túlbecsülni ennek az aláírásgyűjtési akciónak, az akció sikerének a jelentőségét. Nem csekélyebb dolognak vagyunk szemtanúi, mint a félelem nélküli magyar civil társadalom megszületésének. Végtére is, ha a régi beidegződések működnének, sokan meggondolnák, hogy nevükkel és személyi számukkal együtt tiltakozzanak az egyeztető tárgyalások munkájának befejezetlensége miatt. Ha - mint az akció szervezői remélik - negyedmillió aláírást sikerül összegyűjteni, ez némelyek szerint megkérdőjelezheti az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között aláírt megállapodás érvényességét, és azok véleményét támaszthatja alá, akik szerint a négy ismert kardinális kérdés megoldása nélkül nem lett volna szabad aláírni a megállapodást. Természetesen az aláíróknak is megvoltak a maguk nyomós érvei, csak éppen nem számoltak az események ilyetén mértékű felgyorsulásával. Az egyeztető tárgyalások eredményét más is aláássa, nevezetesen az MSZMP-kongresszus mai napig bizonytalan kimenetele. Mi történt? Nyers Rezső - alighanem a környező mostohatestvérekre való tekintettel - keresztülhajszolt egy kompromisszumot, amely a pártszakadást volt hivatott megakadályozni. Nos, nem sikerült. Az új szocialista párt is ortodox ballaszttal indult, miközben javíthatatlan veteránok egy csoportja köti az ebet a karóhoz, hogy a régi párt nem oszlott fel, tovább létezik és követeli jussát. (folyt.)
1989. október 17., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Aláírásgyűjtés - 1. folyt.
|
Joggal kérdezheti az elbizonytalanodott állampolgár: akkor most kivel írt alá megállapodást az Ellenzéki Kerekasztal, Nyers Rezső vagy Ribánszki Róbert pártjával? Ebben a zűrzavarban egyetlen dolog jelenthet megoldást: a választások mielőbbi kiírása. Tudjuk, nagy az esélyegyenlőtlenség. Filléres problémákkal küzdenek az ellenzéki pártok, hiányoznak a politikai munkához szükséges legalapvetőbb eszközeik. Mégis vállalniuk kell a megméretést, hogy tisztázódjanak az erőviszonyok, és a társadalom választ kapjon végre arra a kérdésre, hogy ki kit képvisel és milyen súllyal. Az ellenzék biztatást meríthet az eddigi időközi választások eredményéből, amelyeken hátrányos helyzetből induló jelöltjei sorra diadalmaskodtak. Szükség lenne már igazi politikai életre. Ez, ami most folyik, még csak árnyékboxolás. +++
1989. október 17., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|