|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Az állami szektor beruházásai az év első felében (1.rész)
|
1989. szeptember 11., hétfő - Az állami szektorban, az első félévben 97,5 milliárd forintot ruháztak be, ez 21 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában teljesített beruházások összegét - ez derült ki az Állami Fejlesztési Intézet jelentéséből. Az állami szektor 1989. évi beruházásainak színvonalát a népgazdasági terv 286-289 milliárd forintban határozta meg; évközben a tervet módosították, ezek szerint a beruházások öszege 284-287 milliárd forintot ér el az év végéig.
A központi nagyberuházások ráfordításait egész évre a tervmódosítás 11,1 milliárd forintban jelölte meg, az év első felében ebből 6,1 milliárd forintot költöttek el népgazdasági szinten. Az összeg négyötödét - 5,1 milliárd forintot - két jelentős fejlesztésre, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer felfüggesztés alá nem eső munkálataira, valamint a Paksi Atomerő I. ütemének folytatására és bővítésére fordították. A fennmaradó egyötödből főleg az észak-déli metró építését, valamint a mecseki kokszolható szén kitermelésének fejlesztését, a Mecseki Ércbányászati Vállalat beruházásait, a budavári palota építkezéseit finanszírozták. A nagyberuházásokra fordított összegből az Állami Fejlesztési Intézet a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos munkának csak a felfüggesztés alá nem eső részeire teljesített befizetéseket. A Paksi Atomerőmű I-es üteménél a legfontosabb beruházások az erőmű biztonságát növelték, emellett befejeződött az erőmű irányító központjának, valamint a szimulátor központnak a kivitelezése. A metró észak-déli szakaszának pénzügyi lehetőségeit évközben némileg csökkentették, de még így is jól haladnak a Forgács utcai, a Gyöngyösi úti állomás munkálatai. A metrószakasz 1990-re történő forgalomba állításához még ez évben mintegy 1,9 milliárd forint pénzügyi fedezetre lenne szükség, a nagyberuházás forrásai azonban csak másfél milliárd forint összegűek. A fővállalkozó a mintegy 400 millió forintos hiányt bankhitel felvételével akarja áthidalni. A központi célcsoportos népgazdasági beruházásokra 9 milliárd forintot fordítottak az év első felében. A pénzügyi teljesítés alapján az elmúlt évhez viszonyítva legdinamikusabban a villamosenergiaipar, az úthálózat, a Magyar Posta beruházásai haladtak. Jelentősen - mintegy 20 százalékkal - csökkentették viszont a szénhidrogénipari beruházásokra fordított összegeket. (folyt.köv.)
1989. szeptember 10., vasárnap 10:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|