|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Kárpáti Ferenc és Tom King sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. szeptember 6., szerda - Az előzetes tervek ellenére mégsem látogat Magyarországra Ilie Ceausescu román nemzetvédelmi miniszter-helyettes - jelentette be szerdán Kárpáti Ferenc vezérezredes honvédelmi miniszter azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyet Tom King brit védelmi miniszter magyarországi látogatása alkalmából rendeztek a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában.
A sajtótájékoztató zárómomentumaként elhangzott bejelentéssel a honvédelmi tárca pontot tett annak a szóháborúnak a végére, amelybe az elmúlt napokban a magyar közélet mind magasabb szintjei kapcsolódtak be. A döntést valószínűleg az véglegesítette, hogy szombaton az erdélyi körök szegedi tanácskozásán maga az Országgyűlés elnöke fejezte ki értetlenségét az uszítóan magyarellenes hangvételű történelmi munkák szerzőjének magyarországi meghívása miatt. Kárpáti Ferenc a honvédelmi vezetés döntését kommentálva bíráló megjegyzéseit sem rejtette véka alá az elmúlt napok polémája kapcsán. Úgy vélte: érthető, ha a magyar lakosság körében ellenérzést vált ki egy olyan román tábornok meghívása, aki sorozatosan megjelenő magyarellenes írásairól ismert. Ugyanakkor nem korrekt eljárás, hogy ,,olyan személyek is megnyilvánulnak e kérdés kapcsán, akiknek nemcsak módja lenne, hanem talán kötelezettsége is, hogy a honvédelmi tárcát is megkérdezzék,,. Kárpáti Ferenc hangoztatta: nem szabad hangulatkeltésre felhasználni e nagyon érzékeny kérdést. A honvédelmi tárca egyébként tisztában van Ilie Ceausescu történészi ténykedésével. Kárpáti Ferenc ezzel kapcsolatban egy személyes ,,élményét,, is megosztotta az újságírókkal. A román nemzetvédelmi-miniszterhelyettes évekkel ezelőtt Magyarországon járván megtekintette a Hadtörténeti Múzeumot, s kifogásolta, hogy az ott kiállított korabeli térképeken Erdély magyar területként volt feltüntetve. Nem kevésbé jelentős Ceausescunak azon munkája, amelyben azt állította, hogy a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege agressziót követett el a királyi Románia ellen. Ezt akkor magyar részről - a román honvédelmi miniszter-helyettes számos más írásával együtt - igen élesen szóvá tették. - Rossz érzés, engem személy szerint önérzetemben is bánt, ha valaki úgy gondolja, hogy mi nem megfelelően képviseljük a magyar érdekeket - mondotta a honvédelmi miniszter. (folyt.köv.)
1989. szeptember 6., szerda 20:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|