|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Befejeződött az MSZMP-reformkörök II. országos tanácskozása (3. rész)
|
A modellváltás-rendszerváltás kérdésének eldöntéséhez sokan fontosnak tartották, hogy a reformkörök mondják ki nyíltan: kiktől, milyen áramlatoktól határolódnak el. Például, ha rendszerváltásról van szó, akkor élesen el kell határolniuk magukat a Ribánszki-féle áramlattól. A tanácskozás résztvevői végül is a rendszerváltás mellett tették le voksukat abban az értelemben: az elmúlt 40 év során létező rendszer nem tekinthető sem szocialista formációnak, sem afelé mutató közvetlen átmenetnek. Ezekről a kérdésekről is szólt Nyers Rezső, az MSZMP elnöke a tanácskozást záró nagygyűlésen. Elöljáróban megerősítette a tanácskozás döntését, hogy új szocialista pártra van szükség. Ennek létrehozásán munkálkodik az MSZMP vezetősége, erről vitatkoznak a reformkörök és a párt más áramlatai is - a legjobb megoldásokat keresve - mondotta. A pártelnök véleménye szerint ez a párt örököse és folytatója a Magyarországon száz éve létező szocialista mozgalomnak. Örököse kell, hogy legyen - és minden bizonnyal az lesz, tette hozzá - az MSZMP haladó törekvéseinek, alapvető kérdésekben megreformálója, újralakítója lesz a politikának. Utalva arra a tanácskozáson is lezajlott vitára, hogy gyökeresen új vagy megreformált pártra van-e szükség, ismételten kijelentette: az MSZMP-ből kell reformpártot kialakítani. Ugyancsak a reformkörök vitáját felidézve leszögezte: a párt egészéhez képest nincsenek többségben azok, akik a reformok tudatos vallói, vállalói és harcosai. Ők meghatározó kisebbséget alkotnak, de ez nem jelenti azt, hogy a többség reformellenes. Az igazi kérdés az, hogy a még bizonytalan párttagokat sikerül-e a reformerőknek megnyerniük, vagy a kételkedés és a keserűség keríti hatalmába őket? Nyers Rezső a párt megújulásához szükséges feltételek közül elsősorban a vezetéssel foglalkozott. Megítélése szerint nagyon sok új vezetőre van szükség, s a vezető posztokat elsősorban a fiataloknak kell elfoglalniuk. Azoknak azonban nem szabad ilyen funkcióban maradniuk, akik tisztességes emberek, de a vezetésben csak szürkék tudnak lenni, tehetetlenek. A párt elnöke részletesen szólt az MSZMP törekvéseiről, a politikai egyeztető tárgyalásokon képviselt magatartásáról. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a többpártrendszert elvi alapon kell elfogadni, mert társadalmi értéket fog hordozni a szocializmus, a magyar nép számára. De senki ne gondolja azt, hogy a nép érdeke száz százalékig bármikor azonos a pártok egyeztetett érdekével. A társadalmi szervezetek és a társadalom önszerveződései teljesíthetik csak ki a pártok útján szerveződő magyar demokráciát - hangoztatta. (folyt.köv.)
1989. szeptember 3., vasárnap 18:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|