|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
- Az MSZMP munkahelyi léte - 1. folyt.
|
Ezek után következett Pozsgay Imre MTI-nek adott nyilatkozata, amely szerint mégsem állapodtak meg az egyezető tárgyalásokon a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről, hanem olyan megállapodási terv született, amely nem zárná ki, hogy üzemen kívül működhessenek az üzemi pártszervezetek. És megerősítette, hogy a tárgyalásokon az MSZMP-küldöttség álláspontja az: a munkahelyi pártszervezetek ne épüljenek be a vállalati struktúrába és munkaidőben párttevékenységet ne folytathassanak. Ennyit a tényekről. Arról pedig, hogy akkor viszont mi értelme van, hogy ott legyenek, hogyha úgysem szólhatnak bele a vállalat dolgaiba, továbbá arról, hogy ilyen, naponta változó álláspontok esetén hogyan lehet egyáltalán tárgyalásokat folytatni, Hamburger Mihályt hallják: - Én csak ülök és csodálkozom. Tegnap még kérdéseket fogalmaztam meg egy kompromisszumos javaslattal kapcsolatban, ma pedig arról értesülök, hogy ez a javaslat nem létezik, hogy az MSZMP tárgyalóküldöttségét vezető Pozsgay Imrének nem volt felhatalmazása kompromisszumos javaslat megtételére. Arról is értesülök, hogy Pozsgay Imre nemcsak a teljesen népszerűtlen, konzervatívnak jellemzett Grósz Károllyal került ismét ellentétbe, hanem reform- és elv-társa Nyers Rezső sem értett vele egyet a munkahelyi pártszervezetek lépcsőzetes felszámolásában. De mivel ért egyet maga Pozsgay, aki sort kerített egy újabb kompromisszumos javaslat megtételére? Nem írígylem azokat, akik egy olyan párt vezetőiként tevékenykednek, mint az MSZMP. Múltbeli tevékenysége után nem tűnik túlságosan bölcs dolognak az MSZMP által kialakított tárgyalási stratégia. Az MSZMP iránti - amúgy is megcsappant - bizalmat az ilyen típusú tárgyalási mód feltehetően nem fogja erősíteni sem a társadalom, sem a tárgyalópartnerek szemében. (folyt.)
1989. augusztus 30., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|