|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Nyers Rezsőnek, az MSZMP elnökének (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 24., csütörtök - Tisztelt Elnök Úr Az osztrák televíziónak adott augusztus 14-i interjújáról beszámolva az MTI a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer kérdésével kapcsolatban egy nyilatkozatot tulajdonít Önnek. Eszerint Ön ,,úgy nyilatkozott, hogy parlamenti szavazás esetén a nagymarosi rész megépítése ellen szavazna,,. Ezzel összefüggésben szeretnénk felhívni az Ön és a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a parlament nem csupán a nagymarosi rész sorsáról fog dönteni. Az Ön által is fogadott csehszlovák kormányküldöttség július 20-i tárgyalásairól és az azt követő rendkívüli kormányülésről beszámolva dr. Udvari László kormánybiztostól megtudhatta a magyar közvélemény, hogy a kormány dunakilitinél is felüggesztette a ,,visszafordíthatatlan,, beavatkozásra - a Duna-meder áttöltésére és a Duna csehszlovák területen húzódó üzemvízcsatornába való átterelésére - irányuló előkészületeket. Ahogy Németh Miklós kormányfő sajtótájékoztatójából kiderült, e lépésre éppen azért volt szükség, hogy az Országgyűlés (a kész helyzet kényszerétől mentesen) maga dönthessen az egész beruházás további sorsáról. Mint ismeretes, az építési munkálatok felfüggesztése határidő nélküli, a csehszlovák félnek azonban az az igénye, hogy október 31-éig Magyarországon végleges döntés szülessék. Az áttöltésre irányuló munkálatok felfüggesztése automatikusan a Duna átterelésének és az ezzel a bősi vízerőmű első turbinája munkába állításának - minimálisan - egy évvel való elhalasztását jelenti. Az áttöltésre és átterelésre ugyanis a Duna minden évben csak október tájékán van alkalmas állapotban - ekkor a legkisebb a munkálatokat és az alkalmazott munkaerő biztonságát fenyegető árvizek valászínűsége. A magyar kormány két kompromisszumos javaslatot adott át a csehszlovák tárgyaló félnek. Az első javaslat azt indítványozza, ,,hogy három-öt évig ne kerüljön sor a meder áttöltésével és duzzasztásával összefüggő csehszlovákiai és magyarországi létesítmények, továbbá a nagymarosi vízlépcső építésének a folytatására,,. Ez az idő ugyanis elegendő lenne arra, hogy elvégezzék azokat az eddig elmaradt méréseket és vizsgálatokat, amelyek alapján az esetleges dunakiliti duzzasztás ökológiai-vízminőségi, illetve hidrológiai-földrengési kárai és kockázatai felelősségteljesen meghatározhatók. A dunakiliti-bősi komplexum továbbépítéséről és a nagymarosi erőmű és tározótér megépítéséről e változat szerint tehát tudományos vizsgálatok kiértékelése alapján döntenének. (folyt.köv.)
1989. augusztus 24., csütörtök 15:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|