|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP nyári egyetem Tatán
|
1989. augusztus 2O., vasárnap - A politikai rendszerben már végbement, illetve várható változások a politikai felkészülés új formáinak kialakítását feltételezik. Ezt felismerve rendezi meg az MSZMP augusztus 21. és 25. között Tatán nyári egyetemét. A rendezvényre a fővárosból és a megyékből mintegy kilencszáz aktivistát várnak, akik fontosnak tartják a részvételt - jórészt szabadságuk terhére - egy olyan kötetlen jellegű politikai rendezvénysorozaton, amelyik az MSZMP-nek a megváltozott helyzetre, az új feladatokra, a politikai versenyhelyzetre való felkészülését szolgálja.
A kurzus nagymértékben épít a résztvevők aktivitására: a programot részben ők formálják. A nyári egyetem orientációt is ad a párt előtt álló legfontosabb feladatokról vezető politikusok, Nyers Rezső, Barabás János, Iványi Pál, Fejti György és Kovács Jenő megnyilatkozásai alapján. A rendezvénysorozaton több előadás hangzik el a reformokról, gazdasági helyzetünk aktuális kérdéseiről, az MSZMP megújulásáról, a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalásokkal kapcsolatos felfogásáról. Kötetlen eszmecserét is terveznek vezető politikusokkal: témájául belpolitikai helyzetünk elemzését és a kongresszusi felkészülési munkát ajánlva. Az elképzelések szerint a nyári egyetemen a résztvevők megvitatják az MSZMP kongresszusi programnyilatkozatának tervezetét és állásfogalást alakítanak ki. A program keretében várhatóan nagy hangsúlyt kap a politikai versenyhelyzetre való felkészülés oly módon is, hogy az alkalmi egyetemi hallgatók különböző politikai platformokat alakítanak, jelezve az eltérő politikai súlypontokat - természetesen az MSZMP fő politikai vonalán belül. E platformok maguk szervezik meg kampányaikat, képviselőik bemutatkozását. Közülük választják ki a kurzus résztvevői a legjobbnak tartottakat. A táborszerű körülmények között megrendezendő nyári egyetem célja az is, hogy a nézetek tisztázására, konzultációkra és véleménycserére is lehetőséget adó rendezvény hozzájáruljon a párt politikai programjának formálásához, s egyúttal segítse a program hatékonyabb képviseletét. (MTI)
1989. augusztus 19., szombat 22:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|