|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Fekete Pál bemutatkozása
|
München, 1989. augusztus 1. (SZER, Magyar híradó) - A mai nappal egy háromrészes sorozat indul, amelyben a Demokrata Fórum képviselőjelöltjeinek portréit szeretnénk megrajzolni. Ez alkalommal a kiskunfélegyházi Fekete Pál vall magáról és képviselői programjáról, holnap Debreceni József kecskeméti MDF-jelölt, holnapután pedig Raffay Ernő Szegedről. Tehát Fekete Pált hallják: - Fekete Pál, magyar-történelem szakos tanár vagyok, 50 éves. A politikával komolyabban először 1956-ban találkoztam, amikor 17 évesen, harmadikos gimnazista koromban a helyi diákmozgalmak egyik kezdeményezőjeként és szervezőjeként tevékenykedtem. Ezért 8 hónapig a megtorlás időszakában vizsgálati fogságban tartottak. Én ebből a mérhetetlen mélységből, Kádár börtönéből jutottam idáig, hogy programot mondhatok. S mindjárt elsőnek azt, hogy a szovjet csapatokat vonják ki hazánk területéről minél előbb, és ne pusztán a kölcsönösség alapján, ahhoz a feltételhez kötve, hogy Európa egész területéről kivonják, hanem Magyarország területéről egyértelműen és minél előbb. Programomban minden társadalmi réteghez szólnék, nemcsak a magaméhoz. Üzemeinkben hajtsuk végre a termékszerkezet szükséges átalakítását. Egyúttal fontosnak érzem azt is, hogy a vélhetően munkanélkülivé válók mielőbbi foglalkoztatásáról helyileg is gondoskodjunk. El kell érni az agrárolló zárását, amely mezőgazdasági lakosságunkat sújtja. Biztosítani kell, hogy jogtalanul elvett kistulajdonukat - a földet, a műhelyt, a házat, egyebet - visszakapják, akik igénylik. A nehéz sorsú rétegeket az átalakulás nehezedő időszakában, a pályakezdőket, sokgyermekeseket, kisnyugdíjasokat és másokat helyileg is segítenünk kell. (folyt.)
1989. augusztus 1., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Fekete Pál bemutatkozása - 1.
|
Törvényhozói fellépést látok szükségesnek és lehetségesnek a vidék és városunk védelmében az igazságos, az értéktermelésnek megfelelő elosztásért. Az önkormányzat kiépítése érdekében növelni kell a helyi képviselő testület szerepét, célszerűbb és takarékosabb bevételkezelést tesz-e szükségessé, másrészt jövedelemtermelő vagy kiadásmérséklő városi vállalkozásokat. A környezetvédelem és a városvédelem jogos érdekeit követve sétálóutcát képzelek el a Kossuth utcából, hogy megmentsük híres platánsorunkat és vele együtt egészségünket. Félegyházát tegyük újra iskolavárossá, ami volt a század első felében. A Konstantin(...), amely ebben az időszakban színvonalas egyházi iskolaegyüttesként működött, nyerje vissza egykori szerepét. A város létesítsen alapítványt az iskolai munka elismerésére és támogatására. Programom jelentős részét teszi ki a közművelődés fejlesztésére vonatkozó együttes. Úgy látom, új kultúrház létesítésére most nincs lehetőség, van viszont az adott lehetőségek összehangoltabb, jobb kihasználására. Reális és kívánatos lehetőségnek mondható ugyanakkor a Petőfi Emlékház létrehozása a közeljövőben, valamint a Hattyúház tükörképszerű megduplázása a könyvtári igények kielégítésére. Ugyancsak teljesíthető a volt ipartestületi székház visszaadása a kisiparosoknak kulturális és egyéb rendezvényeik céljaira. Mint eddig is, mert politikai erkölcsi tartásunkat erősítette, ápolnunk kell a félegyházi hazafiságot, szorgalmazni helyi kiadványok előkészítését és megjelentetését egész a városmonográfiáig, egy 48-as emlékmű felállítását, a második világháborús áldozatok emlékének megörökítését, utcaneveink felülvizsgálatát és patinás műemlékkálváriánk rendbehozatalát. A helyi sajtó létrejötte, megteremtése a közelmúltban jelentős vívmány, fejlesztése elengedhetetlen. A vegyes fenntartású, kéthetenként megjelenő újság helyett független, tanácsi fenntartású hetilapot is mielőbb ki kell építeni, valamint a városi tévét és a városi rádiót. +++
1989. augusztus 1., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|