|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Londoni interjú Király Zoltánnal 1. rész
|
Szászi Júlia, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
London, 1989. július 30. vasárnap (MTI-tud.) - Feltett szándékom a parlamenti ellenzéki csoport létrehozása, akkor is, ha nem találok követőkre - jelentette ki Király Zoltán független képviselő Londonban, az MTI tudósítójának nyilatkozva. Király, aki nemrégiben fejezte be angliai három hónapos tanulmányútját, egészen rövid otthontartózkodás után most a magyar ellenzék 11 tagú küldöttségével a brit külügyminisztérium és a Kelet-Európa intézet meghívására ismét egy hetet töltött Angliában, a brit politikai pártok, a pluralizmus, a parlament, a demokrácia működésének tanulmányozásával.
Csakúgy, mint a küldöttség többi tagja, ő is igen jó tapasztalatokat szerzett részint a vendéglátók Magyarország iránti rokonszenvét, részint a tapasztalatok átadásának készségét illetően. Jól kapcsolódott a mostani út a tanulmányi idő alatt szerzett benyomásokhoz. Mint elmondotta, a három hónapot elsősorban nyelvtanulással töltötte Norwichban, ám volt módja bepillantani a brit képviselők munkájába is. Ami a mostani egy hetes látogatást illeti, számára rendkívül érdekes volt ennyire közeli kapcsolatba kerülni az ellenzéki kerekasztal képviselőivel. Korábban is vallotta, de ez az ismerkedés még inkább megerősítette azt az elhatározását, hogy a már említett legális parlamenti ellenzéki csoport létrehozatala nem az ellenzéki kerekasztal egységes képviseletét szolgálja. Természetesen - fűzte hozzá-, ha érkezik tőlük olyan törvénymódosító javaslat, amivel maga is egyetért, megvalósításukat keresztülvihetőnek és ajánlatosnak tartja, azokat is továbbítani fogja. Nincs azonban szó arról, hogy automatikusan az ellenzéki kerekasztalt képviseljem - húzta alá. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap 12:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Londoni interjú Király Zoltánnal (2.rész)
|
A kerekasztal létrejöttekor Király Zoltán már Angliában tartózkodott, így most szerzett benyomásai első ízben adtak számára lehetőséget, hogy belelásson a kerekasztal mibenlétébe. Sajnos nem egészen olyan ez, mint ahogyan elképzeltem - mondotta. Azt tapasztalta, hogy az ellenzék egyes csoportjai magukévá tették ugyanazt a stílust, hatalmi mechanizmust, önteltséget, amit maguk is az MSZMP legelítélendőbb sajátosságaként bírálnak. Ez az együtt eltöltött hét, a közös programokban való együttes részvétel jól mutatta, hogy mennyire nincs egység. Márpedig az ellenzéki kerekasztalnak csak akkor van létalapja, ha egységes, ha mentes az egyes csoportok, személyek rivalizálásától, egyéni hatalmi vágyait mindenki alá tudja rendelni közös céloknak - mondotta Király Zoltán. A régi harcmodor, az önhittség egyszer már megbukott, kár vele kísérletezni. Az ellenzéknek önvizsgálatra van szüksége - mondotta. Úgy tűnik, az ellenzéki csoportok némelyike kevéssé ismeri a magyar valóságot. Az időközi választások is megmutatták például, hogy vidéken mennyire nem ismerik programjaikat, s azt is, mennyivel jobban be kell vonni a vidéket a politizálásba. Ellenkező esetben őket ugyanaz a vád érheti, mint az MSZMP-t, hogy a nép feje felett politizálnak. Érthetetlen az önhittség, a túlzott magabiztosság, s alig mentség erre, hogy a változások túl gyorsak voltak, nem volt átmenet, nem érlelődtek meg bizonyos személyi feltételek sem, s sokan érzik úgy, hogy eljött az idő gyors felemelkedésükhöz. Király Zoltán - hangsúlyozva, hogy függetlenként jobb a betekintése ezekbe a hibákba - reményét fejezte ki, hogy meg lehet szabadulni ezektől a nemkívánt kisérőjelenségektől. Mint mondotta, egy-egy ilyen tapasztalatcsere is ezt segítheti elő, hiszen az itteni kis pártok (liberális, szociáldemokrata, vagy éppen a most feltörekvő zöldek) bizonyos mértékben küszködnek hasonló gondokkal. A maga részéről roppant érdekes volt a képviselői munkába belelátni, tapasztalni azt, milyen magas az erkölcsi mérce, milyen fontos szerepe van a tisztességnek ebben a tevékenységben. A másik: a feltételek optimálisak, minden adott, hogy a képviselő komolyan dolgozhasson választói érdekében, akik ezt mellesleg meg is kívánják tőle. Nem minden körülmény megteremtése csakis pénz kérdése - mondotta, s még azt is hozzáfűzte: ő bízik abban, hogy a magyar parlament működése a közeli jövőben kedvezően változhat. +++
1989. július 30., vasárnap 12:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|