|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Szóvivői tájékoztató az MSZMP KB üléséről (1. rész)
|
1989. július 28., péntek - Az eredeti tervhez képest egy nappal korábban, október 6-án kezdődik az MSZMP kongresszusa - jelentették be pénteken este a párt központi bizottsági ülése közben megtartott szóvivői tájékoztatón. Kimmel Emil helyettes szóvivő mellett Kovács Jenő, az MSZMP PIB tagja, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a KB tagja, a sajtó nyilvánossága nélkül lefolytatott tanácskozás első két napirendi pontjának előadója vállalkozott arra, hogy az újságírók kérdései nyomán összegezze az előterjesztések lényegét, a vitában elhangzottakat.
Kimmel Emil tájékoztatást adott arról, hogy a testület kegyelettel tisztelgett Kádár János emlékének, méltatta munkásságának elévülhetetlen érdemeit. Az MSZMP kiemelkedő személyiségének, a párt harminc éven át volt vezetőjének méltatása többek között hangsúlyozza: politikai örökségéből el kell sajátítani az előremutató elemeket; Kádár János pártvezetőként, államférfiként egyaránt a végrehajtható cselekvési programok megalkotását, az emberek megnyerését tartotta fontosnak, mint az ország fejlődésének alapját. A KB köszönetét fejezi ki azért az együttérzésért, amellyel tízezrek rótták le kegyeletüket az egykori pártvezető ravatalánál, illetve sírjánál. A testület a temetésen való részvételt egyértelműen politikai demonstrációnak minősítette, amely bizonyította, hogy az ország lakosságának jelentős része, elismerve a reformok, az átfogó megújulás szükségességét, lényegesnek tartja a kádári örökség maradandó értékeinek megőrzését, abban látja hazánk haladásának zálogát. Az MSZMP munkakongresszusának előkészületeiről Kovács Jenő elmondta: a KB csomagtervet tárgyalt, amelyben szerepelt a kongresszus napirendjére, az ügyrend elveire, a választások előkészületeire vonatkozó javaslat, a megrendezés költségeivel kapcsolatos elképzelés, valamint egy közbeeső tájékoztató és állásfoglalás arról, hogy az eddigi viták tapasztalatai alapján a kongresszuson milyen vezető és ellenőrző testületeket lenne célszerű létrehozni. Utalt arra, hogy korábban nem volt ,,divat,, ilyen kérdések megtárgyalása, s most azért történt így, mert felismerték, hogy széles körben célszerű e kérdéseket megvitatni. Az ülésen a legnagyobb vita arról folyt, hogy milyen módon szervezhetők a küldöttcsoportok, hogyan lehet a párt legfelső fórumát megszervezni. A KB-titkár utalt arra, hogy e kérdésben összeütköztek a hagyományőrző és a változtatást szorgalmazó nézetek. (folyt.köv.)
1989. július 28., péntek 20:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|