|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
SZKP - Gorbacsov (1. rész)
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. július 19. szerda (MTI-tud) - Az átalakítás a dogmatikus, konzervatív erők komoly ellenállásába ütközik s ezek közül sokan a demokratikus lépéseket a szocialista elvektől való eltávolodásként értelmezik. Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy azok közül, akik nem tudtak átalakulni, átvenni az új módszereket, sokan gyakran szellemileg elbizonytalanodnak, ingerültté válnak, s a jelen politikai problémáinak erőszakos megoldását, az elvesztett tekintélynek az elégedetlenkedők és bírálók elleni szankciók útján való visszaszerzését szorgalmazzák. A pártmunkások, káderek hasonló beállítottságát, az önkényuralmi módszerekhez való vonzódását osztja a lakosságának egy része is - jelentette ki Mihail Gorbacsov.
Az SZKP KB főtitkára kedden mondott beszédet az SZKP KB-ban tartott tanácskozáson, amelyen a párt köztársasági Központi Bizottságainak, a határterületi és területi pártbizottságoknak első titkárai vettek részt. A fórumon - amelyen a PB kezdeményezésére azt vitatták meg, hogy milyen időszerű problémák állnak a párt előtt - 26-an szólaltak fel. Döntés született arról, hogy a párttagdíjakból ötszázmillió rubelt utalnak át az állami költségvetésbe, hogy azt a kisnyugdíjasok szociális ellátásának javítására használják fel. Gorbacsov emlékeztetett arra, hogy az átalakítás kritikus szakaszát éli, s csak most vált teljesen világossá: milyen súlyos válságba került az ország a nyolcvanas évek elején, s ebből még mindig nem sikerült kilábalni. Mi több, egyes területeken tovább éleződött a helyzet. Vonatkozik ez a fogyasztói piac állapotára, az ország pénzügyi helyzetére, a társadalmi iagzságosság egyes problémáira, a nemzetiségi kapcsolatokra - mutatott rá. Megállapította, hogy az állandóan működő parlament munkájával gyakorlatilag új szakasz, új demokratikus modell létrehozása kezdődött a szocialista társadalmi rendszer fejlődésében. Ennek kapcsán elemezte a társadalmon belüli erőviszonyokat, a szélsőségek megjelenését. A konzervatív erőkre tett megállapításai mellett szólt arról is, hogy egyre világosabban látszik a baloldali radikális befolyás alá került rétegek nagysága, amelyek határozottabb lépéseket, változásokat sürgetnek. Itt széles körben terjedtek el a populista nézetek, a balos spekulációk, amelyek társadalmi igazságosságot sürgetnek egyenlősdi alapján. Gorbacsov, természetesnek ítélve e nézetek megjelenését, rámutatott, hogy ezeket a rétegeket nem szabad kizárni az átalakításból. Úgy kell dolgoznunk, hogy figyelembe vesszük a társadalomban létező vélemények és hangulatok sokszínűségét - állapította meg. (folyt.)
1989. július 19., szerda 08:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|