|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós a Hazafias Népfront ügyvezető elnökségének ülésén (1. rész)
|
1989. június 17., hétfő - Nemzeti és összkormányzati érdek, hogy az integráló szervezetek - így például a Hazafias Népfront - szerepe erősödjék a jövőben, mert ellenkező esetben a pártharcok nyomán szétforgácsolódhatnak a társadalom erői - hangsúlyozta Németh Miklós miniszterelnök a Hazafias Népfront ügyvezető elnöksége hétfői ülésén. A tanácskozáson a kormányfő a közelmúlt fontosabb politikai eseményeiről tartott tájékoztatót, valamint vázolta a HNF és a kormány jövőbeni együttműködésének lehetőségeit.
A népfrontmozgalom vezetőinek körében a miniszterelnök elöljáróban megjegyezte: a Hazafias Népfrontot az utóbbi időben sok bírálat és kritika érte, többen is az MSZMP előretolt bástyájának aposztrofálták, s úgy vélték, hogy a többpártrendszeri politikai szerkezetben amúgyis elhal. Németh Miklós ezzel az érveléssel szembeszállva rámutatott: a népfront a hatvanas évektől számos olyan politikai értéket felvállalt és képviselt, olyan társadalmi problémákat közvetített, amelyeket az akkori kormányzat nem vett figyelembe. A népfrontmozgalom mérlegelésekor helytelen lenne elfeledkezni erről a tevékenységről. A kormányfő ugyanakkor azt is hozzátette: természetszerűleg a többpártrendszer keretei között másképpen kell működnie a népfrontnak, mint a korábbi monolit politikai rendszerben. A Hazafias Népfrontnak - mint önálló politikai tényezőnek - a társadalom azon széles rétegeit kell megnyernie, amely rétegek pártoktól függetlenül, nem egy politikai szervezethez elkötelezetten kívánnak aktív résztvevői lenni a közéletnek. Ezt aláhúzva a kormányfő fontosnak vélte, hogy a HNF összefogja, integrálja a politikai párttá alakulni nem akaró egyesületeket, szerveződéseket. Németh Miklós a népfront szerepét taglalva a továbbiakban kifejtette: a soron következő választásokon a HNF felkarolhatná, támogathatná a független képviselőjelölteket, azokat, akik nem egyes pártok képviseletében indulnak a választási küzdelemben. Ugyancsak lényegesnek tartotta a népfront szerepét a vidéki Magyarország megnyerésében, a helyi adottságokhoz igazodó platfromok kialakításában. (folyt. köv.)
1989. július 17., hétfő 17:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|