|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
A debreceni Ellenzéki Kerekasztal határozatai
|
München, 1989. július 5. (SZER, Kommentár nélkül) - A debreceni Ellenzéki Kerekasztal legutóbbi ülésén hozott határozatok: Az első: állásfoglalás az MSZMP debreceni reformköreinek, a Hajdú-Bihari Naplóban megjelent felhívására. A közérhetőség kedvéért először ezt a felhívást olvassuk fel: "Felhívás az Ellenzéki Kerekasztal debreceni szervezeteihez. Nemzetünk sorsát alapjaiban meghatározó korszakban élünk. Országunkban a demokratikus jogállamba való békés átmenet bonyolult feladatai kerültek előtérbe. A társadalom legszélesebb rétegeire kiterjedő változások jegyében születtek és születnek az Ellenzéki Kerekasztal debreceni szervezeteinek kezdeményezései, amelyekben jól tükröződnek a valóságos érdekek érvényesítésén, az eltérő érdekek egyeztetésén alapuló rendszer előnyei. Az elmúlt hónapok eseményei meggyőzően bizonyították, hogy a reformellenes erők meggyengültek ugyan, de visszacsapásra készülődnek. A változást támogató mozgalmak, szervezetek folyamatos párbeszéde Debrecenben is megteremtheti a bizalmat, és ezzel egyfajta biztosítékot a visszarendeződés megakadályozására. Reformkörünk az MSZMP-n belül a platformszabadság álláspontján áll. Ezért az MSZMP városi bizottsága hivatalosan kinyilvánított politikai törekvésén túl, azokat meghaladva, készek vagyunk bármely kérdésben a demokratikus átalakulást segítő megállapodás kimunkálására. Őszintén reméljük, hogy felhívásunkat méltányolják, s megtaláljuk az együttműködés, együttgondolkodás azon területeit, ahol a nemzeti közmegegyezés helyi formái kialakulhatnak. Válaszuk elé nagy várakozással tekintünk. Az MSZMP debreceni reformköre." (folyt.)
1989. július 5., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|