|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
- Aratósztrájk - 1. folyt.
|
Többe kerül már a leves, mint a hús. A hivatalosan átszámított 12 ezer forintos világpiaci ár egyharmadát sem fizetik 1 tonna búzáért, így az önköltséget sem fedezi a bevétel. A budapesti kormány csak egyes részkérdésekben engedett, de a lényegben, az ár-, hitel- és kiviteli politikában nem. Valószínűleg úgy számol, hogy a mai figyelmeztető tüntetés ellenére a nagyon jónak ígérkező termésből rekordhasznot könyvelhet el, amivel csökkentheti az államháztartás deficitjét, a nyugati adósságot, aztán majd jövőre kiszúrja valamilyen alamizsnával a mezőgazdaságból élők szemét. De téved. A falvak népe végre nem enged jogos jussából. A tsz-tüntetéshez ma több helyen csatlakoztak a kistermelők is, a Magyar Demokrata Fórum és a Kisgazdapárt szervezetei pedig számos megyében szolidaritást vállaltak a felvonulókkal. A résztvevők közül pedig sokan úgy nyilatkoztak, hogy ez csak a kezdete a totális árháborúnak. Az idei aratás sok mindenben különbözik az eddigiektől. Először fordul elő az ország történetében, hogy nem örül a parasztság a rekordtermésnek, pedig az időjárás kedvezett, a világpiaci árak emelkednek, mégis gyengén fizet a gabona a termelőknek. A budapesti kormány a lehető legrosszabb gazdaként herdálja a föld bőséges ajándékát, nem teljesíti a falvak népe jogos követeléseit, nem hajlandó biztosítani a nehéz munka tisztességes hasznát. A mai figyelmeztető kombájnos tüntetés sem késztette jobb belátásra a hatalom jelenlegi birtokosait. Ismét beigazolódott, hogy a kommunista agrárpolitikát hiába igyekeznek báránybőrbe bújtatni: egyre növekvő étvágyú farkas, amely nemcsak a jelent, a jövőt is felfalja. Meg kellene már végre érteni, hogy a magyar mezőgazdaság nem a csődépítő pártállamot, hanem elsősorban önmagát és a lakosságot akarja eltartani. (folyt.)
1989. június 29., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|