|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai kongresszusi nyilatkozat
|
Washington, 1989. június 12. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Az amerikai kongresszus ünnepélyes nyilatkozat elfogadására készül Nagy Imre és mártírtársainak budapesti temetése alkalmából. Munkatársunk ebből az alkalomból mikrofonunk elé kérte Christopher Chaux-t,(?) Kalifornia állam republikánus párti képviselőjét, a nyilatkozat egyik előterjesztőjét. - Mr. Chaux képviselőházi irodájában fogadott és a Nagy Imre temetésével kapcsolatos kongresszusi nyilatkozatról a következőket mondotta el: - A nyilatkozat az amerikai kongresszus valamennyi tagjának félreérthetetlen meggyőződését juttatja kifejezésre, hogy az igazságtalanul kivégzett Nagy Imre és mártírtársainak temetése nagyjelentőségű beismerés a magyar kommunista rezsim részéről, hogy ami Nagy Imrével és társaival történt, az nemcsak velük szemben, hanem a magyar szabadságharcosokkal, az egész magyar néppel szemben alaptalan, igazságtalan és embertelen volt. A kongresszusi határozat - folytatta a képviselő - kifejezésre akarja juttatni, hogy az amerikai nép nevében, az amerikai törvényhozás valamennyi tagja mély tisztelettel adózik Nagy Imre és mártírtársai emlékének és felhatalmazza a kongresszus vezetőit, hogy az amerikai népnek és az amerikai nép megválaszott képviselőinek fenti állásfoglalását levélben tolmácsolják a temetés rendezőinek - mondotta Amerika Hangjának Christopher Chaux kaliforniai képviselő, aki még azt ishozzátette, hogy: amit a kongresszus mindenképpen kifejezésre akar juttatni az az, hogy ezt a levelet - mint a tiszteletadás jelét - az amerikai törvényhozás tagjai éppen ezeknek a független csoportokat képviselő temetési rendezőknek kívánják eljuttatni és nem a budapesti kommunista kormánynak. - Ezeket mondotta a Nagy Imre temetéssel kapcsolatos amerikai kongresszusi határozatról Christopher Chaux kaliforniai képviselő. +++
1989. június 12., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|