|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása az érdemi politikai tárgyalások megkezdéséről (1. rész) (OS)
|
1989. június 11., vasárnap I. A nemzetet sújtó politikai és gazdasági válságból való kilábalás, valamint a hatalmi viszonyok demokratikus átalakítása szükségessé teszi valamennyi, a jövőért felelősséget vállaló politikai tömörülés párbeszédét. A válság leküzdése, a többpártrendszer megteremtése csak a demokratikus erők megegyezésével érhető el. Mindez feltételezi a közös érdekek és törekvések figyelebevételét, valamennyi résztvevő megegyezési szándékát, a bizalmat és önmérsékletet. A nemzet sorsa az alkotmányosság követelményeinek tiszteletben tartásával, az erőszak határozott elutasításával fordulhat jóra. Közös érdek, hogy a társadalmi konfliktusokat az európai politikai kultúra általánosan elfogadott normái szerint, közmegegyezéssel oldjuk meg. Az egypártrendszerből a képviseleti demokrációba való átmenet, a jogállam megteremtése szabad választások útján valósítható meg. A társadalmi-gazdasági válság további mélyülését a nép bizalmát élvező, jól működő képviseleti testületek és szilárd, következetes kormányzat akadályozhatja meg. A békés politikai átmenet, továbbá a felhalmozódott gazdasági és szociális feszültségek oldása csak együtt, egymással kölcsönhatásban valósítható meg. Történelmi példák sora int arra, hogy a közös gondok megoldása kizárólag megegyezéssel érhető el. Az átalakulás nehéz és ellentmondásos folyamatában egyenrangúan kell részt vennie minden társadalmi szervezetnek és mozgalomnak. Mindezen tények és összefüggések alapján az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek, a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a tárgyalásokon részt vevő a Baloldali Alternatíva Egyesülés; a Hazafias Népfront; a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség; a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége; a Magyar Nők Országos Tanácsa; a Münnich Ferenc Társaság és a Szakszervezetek Országos Tanácsa közös delegációja, kinyilvánítják akaratukat az érdemi politikai tárgyalások megkezdésére. Az egyenrangú tárgyaló felek a megbeszélésekkel kapcsolatban elfogadják a következő rendező elveket: - a hatalom alapja a népfelség; a szuverenitást egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki, nem nyilváníthatja magát a népakarat egyedüli letéteményesének, és nem törhet a politikai jogok alkotmányellenes korlátozására; (folyt.köv)
1989. június 11., vasárnap 16:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|