|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
- MSZMP és az ellenzék - 1. folyt.
|
Egyúttal pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy az Országgyűlés a konszenzussal létrehozandó megállapodásoknak megfelelően fogadja el a szóbanforgó kérdésekkel kapcsolatos törvényeket. Az érdemi tárgyalásokon két témacsomag kerül szóba. Az egyik: a szabad választásokhoz szükséges politikai változtatások témaköre, a másik: a gazdaságpolitika és a szociálpolitika stratégiai kérdései. Az előbbihez tartozik az alkotmány és a bűntetőtörvénykönyv módosítása, a nyilvánosságról és a tömegtájékoztató eszközökről szóló törvény. A pártokkal és pénzügyi erőforrásaikkal kapcsolatos törvény. A politikai kérdések erőszakos megoldását kizáró intézkedések sora, így a Munkásőrség kérdése, és a fegyveres testületek depolitizálása, valamint a választójogi törvény. Ami a másik csomagot illeti, az ellenzék nyomatékosan óv attól, hogy napi részletkérdésekbe merüljenek a tárgyalófelek. Csak általános koncepciókról lehet szó. Az ellenzék már Nagy Imre és mártírtársai temetése kapcsán is messzemenő megegyezési készégére tett tanuságot, amikor hozzájárult ahhoz, hogy a kormány feje és az Országgyűlés elnöke hivatalos küldöttség élén vegyen részt azon. Most újabb engedményt tett azzal, hogy nem zárkózott el olyan szervezetek részvételétől mint a SZOT, a Hazafias Népfront, a Münnich Ferenc Társaság és négy további. Ezt az engedményt az indokolta, hogy nélküle az előkészítő megbeszélések igen hosszan elhúzódtak volna és talán kudarccal is végződtek volna. Az ellenzék fenntartja azonban azt a véleményét, hogy a szóbanforgó szervezetek a kommunista párt stratégiai szövetségesei, részben kreatúrái is, és jelentős mértékben elvesztették tagságuk, illetve a lakosság bizalmát. Ez az ellenzéki vélemény persze nem gátolhatja meg a népfront és a többinek a megbízottait, hogy az ellenzékkel szemben a kommunista párttal fogjanak össze. Kérdés mennyire ismerik fel és mennyire látja be a kommunista párt is, hogy reménytelen törekvés lenne az ellenzéket nyomás alá helyezni és így megtagadni a lényegi engedményeket, a lényegi változtatásokat. (folyt.)
1989. június 10., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|