|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztató a Dutép-adósság hátteréről (OS)
|
1989. június 2., péntek - A Duna-Tisza közi Állami Építőipari Vállalat négy és félezer dolgozójának nevében dr. Fáy Ferenc vezérigazgató felkérte az Országos Sajtószolgálatot, hogy - Németh Miklós miniszterelnöknek a vállalat felszámolásával kapcsolatos beszédéhez - háttértájékoztatást adhasson. A Dutép vállalat kollektívája és magam is meglepetéssel hallgattam Németh Miklós miniszterelnök úr 1989. június 1-jén a Parlamentben elhangzott beszédének azon részét, amely vállalatunk esetleges felszámolásával foglalkozik. A pár rövid mondat csak a jéghegy csúcsa volt, és a vállalat kálváriájának részletes ismertetése nélkül az könnyen hitelrontásnak tünhetett. A miniszterelnök úr 1989. május 23-i Magyar Nemzetben megjelent interjúja, valamint a parlamenti beszéde világosan tartalmazta, hogy az ország dollár-eladósodását 2,7 milliárd értékig a vezetői sugallatra kötött olyan szerződések is okozták, mint az algériai és líbiai beruházás. Kár, hogy semmilyen említés nem történt arról, hogy ezen hibás politikai döntésnek egyik szenvedő alanya maga a Dutép vállalat, amely a rákényszerített algériai beruházás miatt 1,1 milliárd forint netto adósságot cipel jelenleg is. Érdemes lett volna megemlíteni a vállalat szanálásával kapcsolatban az állami intézkedések 1-2 éves késedelmét, az algériai levonulás legkisebb veszteséggel járó megoldására tett javaslatainkkal szembeni állami döntésképtelenséget, valamint azt is, hogy a Dutép vállalat szanálása az akkori jogszabályban előírt 60 nap helyett 1985 első negyedévtől kezdődően a mai napig nem fejeződött be. Így rögtön világosabb lett volna, hogy a vállalat nyereséges gazdálkodása ellenére miért küszködik állandó likviditási gondokkal. Szeretném tájékoztatni mindazokat, akik a miniszterelnök úr beszédét hallgatták vagy olvasták, hogy a Dutép vállalat adótartozásait 7 millió 716 ezer forint kivételével rendezte, fennálló adótartozásait pedig e hónap 7-ig befizeti. Remélem, az eset kapcsán a sajtó biztosít nekünk lehetőséget, hogy egy rossz döntés - politikai indíttatásból ránk kényszerített külföldi beruházás - súlyos terheit viselő vállalat történetét az olvasóval is részletesen megismertethesse. A Dutép vállalat kollektívája nevében dr. Fáy Ferenc vezérigazgató (OS)
1989. június 2., péntek 19:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|