|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik nap (18. rész)
|
Egyetértett azzal Németh Miklós, hogy a jó beruházáspolitika, a jó befektetések jelentik az egyetlen garanciát a felvett hitelek visszafizetésére. Az utóbbi 10-12 évben azonban az ipari beruházások közül mintegy 100 milliárd forintot fordítottak olyan fejlesztésekre, amelyek végül is teljes egészében veszteségesnek bizonyultak. Ha ezen a gyakorlaton nem sikerül változtatni, akkor a jövőben finanszírozhatatlanná válik a magyar gazdaság. Bár a képviselők közül többen is indítványozták a védelmi kiadások további lefaragását, Németh Miklós úgy foglalt állást, hogy e téren nem javasol további kiadáscsökkentést. Csak az ország védelmi politikája újrafogalmazásának eredményeként folytatható a védelmi kiadások további leépítése, úgy, hogy a jelenlegi hadseregnél kisebb, de felszereltségében, területi elhelyezkedésében modernebb, korszerűbben mozgatható haderő jöjjön létre. Ezután arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Magyarország milyen formában és mekkora segélyeket nyújt. Kijelentette: e tekintetben a kormány semmilyen adatot nem titkol el a Parlament elől. 1985-88 között ilyen segélyekre 5.2 milliárd forintot fordított a költségvetés. Ez az összeg már önmagában jelzi, hogy a kormány nem vitte túlzásba a ,,segélyezést,,. Tény, hogy árnyaltabbá válik a kép a befagyott követelések számításba vételével. Mivel visszafizetésükre nem lehet számítani, így lényegében ezek is segélynek számítanak. Léteznek ezen felül társadalmi szervezetek, egyházak segélynyújtásai is. Ezek az összegek azonban nem számottevőek, s összességében sem lehet azt mondani, hogy hozzájárultak volna a kialakult feszültségekhez. A vállalkozásélénkítéssel párhuzamosan folytatni kell a meghirdetett vállalkozási, szanálási programot, hogy fel lehessen gyorsítani a veszteségforrások felszámolását. A miniszterelnök elmondotta, hogy a csütörtöki expozéjában ezzel kapcsolatban néhány vállalat nevét megemlítette. A reagálás igen élénk volt, számos tiltakozó levelet kapott, s többen kifogásolták, hogy valótlant állított. Mint mondotta, e téren az események felgyorsulóban vannak, mivel május 24-i banki adatok alapján említette meg az érintett vállalatok nevét, s azok közül időközben kettő, a Labor Műszeripari Művek, valamint a Budapesti Bőripari Vállalat részvénytársasággá alakult. Németh Miklós egyetértett azokkal a képviselői felvetésekkel, amelyek szorgalmazták, hogy a kormány folytasson tárgyalásokat az összes felelősséget vállaló politikai erővel. Arról tájékoztatta az Országgyűlést, hogy pénteken délután már sor kerül ilyen megbeszélésre, s továbbiak várhatók. (folyt. köv.)
1989. június 2., péntek 15:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|