|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Készülődés június 16-ra
|
Készülődés június 16-ra SZER ----------------------- München, 1989. június 1. Magyar híradó Ma két sajtókonferenciát is tartottak Budapesten és két további döntés született - Szegeden, valamint Debrecenben - Nagy Imre és kivégzett munkatársai ünnepélyes temetése ügyében. Sajtókonferenciát tartott először a Történelmi Igazságtétel Bizottság, amelynek során átadtak egy - a magyar nemzetheez intézett - felhívást a jelenlévő újságíróknak. Ebben felszólítottak mindenkit, hogy június 16-ikát a gyásznaphoz illő méltósággal ünnepeljék meg. A felhívást a Nagy Imre perben elítéltek hozzátartozóin kívül a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Politikai Foglyok Szövetsége és a Recski Szövetség képviselői írták alá. Bejelentették továbbá, hogy a rendfenntartást a független szervezetek ezzel megbízott tagjai kívánják majd biztosítani a temetésen. Bár teljes egyetértés nem volt a Történelmi Igazsógtétel Bizottság tagjai között abban a kérdésben, hogy részt vehetnek-e - Grósz Károly főtitkár rossz érzéseket keltő hétfői tévé-interjúja után - az MSZMP vezetőségének tagjai a temetésen, többen úgy gondolták, hogy mint magánemberek abban az esetben igen, ha nem vettek részt a forradalom leverésében és az azt követő megtorlásban. (folyt.)
1989. június 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|