|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Stomm Marcel nem bűnös (1. rész)
|
1989. május 30., kedd - A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa keddi, dr. Jacsó János hadbíró vezérőrnagy, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese vezetésével megtartott ülésén hatályon kívül helyezte a Budapesti Katonai Törvényszék 1951. október 11-i elsőfokú, illetve a Katonai Felsőbíróság 1952. január 18-i másodfokú ítéletét, amellyel Stomm Marcel altábornagyot folytatólagosan elkövetett háborús büntett miatt kötél általi halálra, lefokozásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az Elnöki Tanács a büntetést életfogytiglani börtönre, illetve 10 évi közügyektől eltiltásra változtatta. Stomm Marcel 1954. augusztus 6-án szabadult, miután az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette, s 1968-ban hunyt el.
Néhai Stomm Marcelt az ellene emelt vádak alól - mivel nem követett el bűncselekményt - a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa keddi ülésén felmentette. Az ügyet azért tárgyalta most a testület, mert a legfőbb ügyész nemrégiben törvényességi óvást emelt, amelyben indítványozta mindkét ítélet hatályon kívül helyezését. A korabeli ítélet tényállása rögzítette az altábornagy életútját és második világháborúban játszott szerepét. Megállapította, hogy a III. hadtest - amelynek 1942. december 15-től parancsnoka volt - a szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én meginduló támadása következtében súlyos veszteségeket szenvedett, s ezt követően német parancsnokság alá került. Siebert altábornagy parancsot adott Stomm Marcelnak az ellentámadásra, de ő ezt megtagadta, majd február 1-jén kiadott parancsával hadtestét lényegében feloszlatta. A bíróság megállapította azt is, hogy a magyar alakulatoknak sem lőszer, sem fegyverzet, sem megfelelő ruházat nem állt rendelkezésére. E hiányosságok meglétét a bíróság lényegében terhére rótta, azzal, hogy a fasiszta hadvezetőség, köztük az altábornagy is a magyar hadsereget olyan körülmények között kényszerítette a Szovjetunió elleni harcra, ami az emberek törvénytelen megkínzását eredményezte. Ezzel szemben történelmi tény - amelyet Tóth Sándor ezredes, hadtörténész szakvéleménye is bizonyít -, hogy a III. hadtest fegyverzetének egyharmada 1942 tavasza óta elhasználódott, egy része pedig javításra szorult. Utánpótlásról a vezérkar a jelentések olvastán sem gondoskodott. Stomm altábornagy azonban - e nehézségek ellenére - minden tőle telhetőt igyekezett megtenni a katonák ellátásának javítására. (folyt. köv.)
1989. május 30., kedd 19:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|