|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Pekingi tüntetés - legújabb
|
Peking, 1989 május 19. péntek (AFP/Reuter/DPA) -
A diákvezérek Li Peng beszédére válaszul hangosbeszélőn újabb éhségsztrájkra szólították fel szombaton hgajnalban a Tienanmen tér tüntetőit. Nem sokkal ezután úgy nyilatkoztak helyszínen levő újságíróknak, hogy az éhségsztzrájkban most már kétszázezren fognak részt venni. Li Peng beszédét a Tienanmen téren hangosbeszélőkön ismertették. A tömeg a kormányfőnek a zavargásokra vonatkozó kijelentését gúnyos közbekiáltásokkal fogadta. Helyszíni jelentések szerint a diákok a hadsereg közbelépése esetén passzív magatartást kívánnak tanúsítani. Jang Sang-kun államfő a kínai televizióban ugyancsak sugárzott beszédében egyetértését fejezte ki Li Peng szavaival és hangsúlyozta, hogy Pekingen úrrá lett az anarchia és a káosz, lehetetlenné vált a kormány normális munkája. Jang Sang-Kun a KKP KB központi katonai bizottságának egyik alelnöke. A másik alelnök, Csao Ce-Jang főtitkár a jelentések szerint nem volt látható a tanácskozásnak a kamerák által végigpásztázott részvevői között, mintahogy hiányzott a képernyőről a központi katonai bizottság elnöke s ebben a minőségben egyben a hadsereg főparancsnoka, Teng Hsziao-ping is. Ő meg nem erősített értesülések szerint állítólag Dél-Kínában tartózkodik. Az AP kormányforrásokból származó értesülése szerint a diákokkal való megegyezést sürgető Csao Ce-jangot kétszer is leszavazták a PB állandó bizottságában. Li Peng nyomatékosan a katonai fellépés mellett emelt szót. Csao Ce-jang erre felajánlotta lemondását a politikai bizottság állandó bizottságának, amely azonban a döntést politikai bizottság vagy pedig a központi bizottság elé utalja. Szemtanúk beszámolója szerint katonai menetoszlopok egyre közelebb nyomulnak a Tienanmen térhez, sőt a földalattin is katonák érkeznek a főváros szivéhez. A hírügynökségek egyébként első jelentéseikben azt jelentették, hogy Pekingben statáriumot hirdettek ki, később azonban pontosították: Li Peng beszédében nem használta ezt a kifejezést. +++
1989. május 19., péntek 21:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|