|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Varga Gyula lemondott képviselői mandátumáról
|
1989. május 16., kedd - Varga Gyula, a Zala megyei országgyűlési képviselőcsoport vezetője lemondott mandátumáról. Az MSZMP Zala megyei bizottságának volt első titkára Szabó Jánoshoz, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárához írt levelében így indokolta meg elhatározását: ,,Több évtizedes közéletiségem és a dolgozó osztályom mellett elkötelezett nézeteim miatt tudatos politikai és szervezeti támadások értek. Az elvárt politikai támogatás hiánya miatt nem látok lehetőséget arra, hogy képviselői munkámat felelősséggel, zavartalanul végezhessem.,,
Az ügy előzményeként, mint arról már hírt adtunk, a Magyar Demokrata Fórum és a FIDESZ zalaegerszegi szervezete először nyílt levélben szólította fel a honatyát, hogy önként mondjon le mandátumáról. Erre Varga Gyula nyilvánosan, a Zalai Hírlapban nemleges választ adott. Ezért, s az érintett választópolgárok hozzá eljuttatott szóbeli és írásbeli kérései alapján, az MDF május 1-ején aláírásgyűjtési akciót indított a Zala megye 2. számú választókörzetében 1985-ben megválasztott képviselő visszahívásáért. Varga Gyula még az aláírásgyűjtés eredményének összesítése előtt jelentette be lemondását. (MTI)
1989. május 16., kedd 17:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|