|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Változások a kormány összetételében - Raft Miklós nyilatkozata (2. rész)
|
Egyidejűleg nevezze ki: dr. Békesi László pénzügyminiszter-helyettest pénzügyminiszterré, Glatz Ferencet, az MTA Történettudományi Intézete igazgatóját művelődési miniszterré, Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkárt külügyminiszterré, Horváth Ferenc ipari minisztériumi államtitkárt ipari miniszterré, dr. Hütter Csabát, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet elnökét mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterré és dr. Kemenes Ernőt, a Tervhivatal államtitkárát miniszterré, az Országos Tervhivatal elnökévé. - Milyen eljárásjogi szabályok teszik lehetővé a miniszterelnök indítványának előterjesztését? - Az alkotmány egyik szakasza kimondja, hogy a Minisztertanács elnökét és az MT tagjait az Országgyűlés az Elnöki Tanács javaslatára menti fel, illetve választja meg. Ezt az alkotmányi rendelkezést egészítik ki a Házszabályok azzal, hogy kimondják: az Elnöki Tanács a maga javaslatát az MSZMP Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa közös kezdeményezésének alapján terjeszti az Országgyűlés elé. Tehát a miniszterek megválasztása jelenleg egy háromlépcsős eljárást kíván. Az első a kezdeményezés, a második a javaslattétel, a harmadik a döntés a felmentésről, illetve a megválasztásról . Most azonban egy lépcsőfok kiesett, mivel a HNF OT nem kívánt élni kezdeményezési jogával. Ugyanakkor semmiféle tiltó rendelkezés nincs arra nézve, hogy a Minisztertanács elnöke a miniszterek kiválasztásakor ne tehessen indítványt. Ilyen tilalom egyébként ellentmondana minden logikának és ésszerűségnek. Hiszen a kormány elnöke dolgozik együtt minisztereivel, tevékenységükért egyfajta politikai felelősséget visel, s ezért kiválasztásukban is szerepet kell kapnia. Jelenleg ennek a szerepvállalásnak még nem alakult ki a pontos jogi szabályoozása. Ez majd az új alkotmányra vár. Addig azonban a most követett eljárás látszik célszerűnek és egyben törvényesen megalapozottnak. (folyt.köv.)
1989. április 26., szerda 15:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|