|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Az Ellenzéki Kerekasztal javaslatai az MSZMP Központi Bizottságához a tárgyalásokról (2. rész) (OS)
|
valamint a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája mint megfigyelő) részt vegyen. A tárgyalások egyfelől az MSZMP-delegáció, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal között folynak. A tárgyalások hangsúlyozottan kétoldalúak. Ezt a tényt az asztal alakja is kifejezi. A tanácskozásokon a két tárgyaló fél képviselői óránként felváltva elnökölnek, és felváltva kapnak szót. A tárgyalások - mint azt az MSZMP is javasolta - teljes ülésen és az ott életre hívott albizottságokban történnek. Az albizottságok az egyes napirendi pontok megbeszélésére alakulnak. Javasoljuk, hogy a tárgyalások technikai kiszolgálását az Országgyűlés Irodája végezze. Az albizottságok munkájukhoz szakértők segítségét vehetik igénybe. A technikai kiadások, a szakértői díjak, valamint az esetleges egyéb kiadások költségeit az állami költségvetés viselje. Az albizottságokban kialakított megegyezéseket a teljes ülés fogadja el. A megállapodások tartalmazzák a végrehajtásukhoz szükséges állami döntések, a tervezett jogszabályok szövegét. A jogszabályelőkészítés technikai feladatai fölött a tárgyaló felek politikai ellenőrzést gyakorolnak. A teljes ülés és az albizottságok munkájáról a felek aláírásával hitelesített jegyzőkönyv készül. A teljes ülések a nyilvánosság előtt folynak, az albizottságok tevékenységéről készült jegyzőkönyveket a tárgyalások befejezését követően a felek jogosultak nyilvánosságra hozni. A felek a tárgyalások állásáról időről időre kölcsönösen elfogadott közleményt adnak ki. Ha tájékoztató szövegében nem tudnak megállapodni, mindkét tárgyaló fél jogosult önálló tájékoztatást kiadni. A tájékoztatók rövidítés nélkül jelenjenek meg az országos napilapokban, és kapjanak nyilvánosságot a Magyar Televízióban, illetőleg a Magyar Rádióban. A megállapodásokat teljes terjedelmükben nyilvánosságra kell hozni; azok megtartására a felek kötelezik magukat. Az MSZMP vállalja, hogy a megállapodásokat hiánytalanul a kellő hatáskörrel rendelkező állami szervek elé terjeszti, és azokat - a párttag képviselők, illetőleg miniszterek révén - a megállapodásoknak mindenben megfelelő jogszabályok megalkotására készteti. A napirenden szereplő törvénytervezetekről a tárgyalások alatt társadalmi vita folyik. A megállapodásoknak megfelelő jogszabályok az ott rögzített rövid határidőn belül hatályba lépnek. (folyt.köv.) (folyt.
1989. április 19., szerda 21:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|