|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
A Minisztertanács Tudománypolitikai Kollégiuma
|
1989. április 18., kedd - A tudományos kutatással, a műszaki fejlesztéssel, a felsőoktatással, az új felismerések alkalmazásának elősegítésével és az ezekhez kapcsolódó értelmiségpolitikai tennivalókkal összefüggő feladatokra terjed ki a Minisztertanács Tudománypolitikai Kollégiumának véleményező, tanácsadó tevékenysége. Miként a Magyar Közlöny 21. számában megjelent kormányhatározatból kitünik, a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter véleményező, tanácsadó szerve segíti a tudománypolitika kialakításával és elvi irányításával, a kutatás-fejlesztés, a felsőoktatás és a műszaki fejlesztés összehangolásával kapcsolatos kormányzati feladatok teljesítését. Közreműködik a Minisztertanács és az illetékes országgyűlési bizottságok kapcsolatának ápolásában. Figyelemmel kiséri a tudományos kutatóintézetek, a felsőoktatási intézmények, a vállalkozói szervezetek kapcsolatainak alakulását, az e területen dolgozó értelmiség helyzetét.
A kollégium rendszeresen véleményt cserél az ezen a területen működő érdekvédelmi szervezetekkel, tudományos és szakmai társaságokkal, hogy ezzel is elősegítse a kormányzati feladatok megvalósítását. Feladatkörébe tartozik egyebek között a kormány közép- és hosszú távú kutatási-fejlesztési, felsőoktatási koncepcióinak, elgondolásainak véleményezése is. Figyelemmel kíséri e területek kormányzati, illetve vállalati forrásainak alakulását, a gazdasági szabályozók hatását. A kollégium tagjai: a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és főtitkára, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, az Országos Tudományos Kutatási Alap Bizottságának elnöke, több minisztérium megbizottja, az érdekvédelmi és társadalmi szervezetek képviselői, felkért szakértők. A kollégium szükség szerint, de legalább negyedévenként egyszer tart ülést. (MTI)
1989. április 17., hétfő 22:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|