|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP KB - spanyol sajtó
|
Meruk József, az MTI tudósítója jelenti:
Madrid, 1989. április 13. csütörtök (MTI-tud.) - A magyar reformisták újabb győzelmet arattak azzal, hogy távozásra késztették Bereczet a Politikai Bizottságból - írja az El Pais. A lap bonni tudósítása szerint a négy politikai bizottsági tag kirekesztésével a párton belül a radikális reformpárti szárny pozíciói erősödtek meg, és ez kedvez a pluralista demokrácia ügyének.
Utal arra, hogy Pozsgay Imre és Nyers Rezső államminiszterek hátat fordítottak a demokratikus centralizmus elvének és bejelentették csatlakozásukat egy független reformszövetséghez, ami végképp szokatlan egy kommunista pártban. Mindketten, de különösen ez előbbi megmutatták, hogy magukhoz ragadták a politikai kezdeményezést, miután maguk alá gyűrték a konzervatívokat a Központi Bizottságban, mi több, legyőzték a Grósz főtitkár vezette centristákat, akiknek immár nemigen maradt választásuk a saját irányvonaluk fenntartására. Az El Pais Vastagh Pál megválasztása kapcsán jelzi, hogy Csongrád megye most a párt legprogresszívebb szektorát alkotja. A tudódísítás budapesti hírek alapján előre vetíti, hogy Berecz János, akit gyakorlatilag megfosztottak a politikai hatalomtól, hónapokon, esetleg heteken belül elveszíti központi bizottsági titkári tisztségét is. A tekintélyes madridi napilap idézi a Magyar Televízió pártbizottságának a Magyar Nemzet hasábjain közzétett állásfoglalását és rávilágít arra is, hogy alig két év alatt az MSZMP több mint százezer tagot veszített. Az ABC, a spanyol jobboldal lapja azt emeli ki, hogy Grósz Károly megszabadul a Politikai Bizottság sztálinista szektorától. A lap úgy fogalmaz, hogy Berecz a pártranglistán a második volt. Ennek ellenére hitelvesztése idén februárra tarthatatlanná tette helyzetét, akkor, amikor úgymond felülvizsgálta az 1956-os eseményekről vallott nézeteit. Az újság álláspontja szerint a párt a hatalom megosztása előtt saját sorain belül próbál rendet és egységet teremteni. +++
1989. április 13., csütörtök 12:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|