|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzeti kerekasztal előkészítő megbeszélés (1. rész)
|
1989. április 8., szombat - Az MSZMP Központi Bizottsága kezdeményezésére szombaton a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében hét politikai és társadalmi szervezet megbeszélést tartott politikai érdekegyeztető fórum megalakításáról. A kötetlen tanácskozáson részt vettek a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Münnich Ferenc Társaság, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa képviselői. Az eszmecseréről nyilatkozatot tettek közzé. Ez hangoztatja:
A tanácskozás felszólalói üdvözölték, időszerűnek tartották, és támogatásukról biztosították azt a törekvést, amely egy nemzeti kerekasztal jellegű fórum létrehozására irányul. A többoldalú megbeszélésre az MSZMP tárgyalócsoportja 15 politikai, társadalmi szervezetnek juttatott el meghívást. Több szervezet az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőiként - a tárgyalások nem kielégítő előkészítésére hivatkozva - nem fogadta el a meghívást. Az Új Márciusi Front és a Magyarorsági Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa külön megfontolások miatt maradt távol a megbeszélésről. A hozzászólók nem osztották azt a véleményt, hogy az eszmecsere előkészítése nem az előzetes egyeztetéseknek megfelelően történt. Minden érintett szervezet egyenlő jogú partnerként, előfeltételek nélküli, kötetlen többoldalú tárgyalásra kapott meghívást. Az április 8-i megbeszélés célja éppen az érdemi tárgyalások megkezdéséhez szükséges közösen kialakított feltételek megteremtése volt. A résztvevők sajnálattal állapították meg, hogy az önmagukat Ellenzéki Kerekasztalnak elnevezett szervezetek korábbi megnyilatkozásaiktól eltérően - amelyekben kiálltak a tárgyalások és a megegyezés szükségessége mellett - most módosították eddigi álláspontjukat. A felszólalók hangsúlyozták, a következő hónapokban dől el, hogy a különböző politikai megnyilvánulások mögött milyen szándék és tartalom van, s kik hajlandók ténylegesen együttműködni a haza és a nemzet érdekében, a válság leküzdéséért. Mint megállapították, olyan időket élünk, amikor az egymás felé nyújtott kezet nem elutasítani, hanem elfogadni kell. (folyt.köv.)
1989. április 8., szombat 18:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|