|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Feltámadási körmenetek, szentmisék
|
1989. március 25., szombat - A kereszténység 2000 éves hagyománya szerint köszöntötték nagyszombat estéjén Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét az ország templomaiban. A katolikus egyházközségek ünnepi szentmisével emlékeztek a feltámadás misztériumára, ezt követően sokhelyütt tartottak körmenetet, megmutatva a híveknek a feltámadt Krisztust ábrázoló szobrot.
Az esztergomi Bazilikában, hazánk legnagyobb templomában Paskai László bíboros, prímás-érsek vezette a nagyszombati szertartást. A ceremóniát az egyházi liturgia jegyében, az úgynevezett tűzszentelés vezette be, ami a megváltó feltámadásának szimbóluma. Az ünnepi misét a feltámadási körmenet követte, amit a helyileg kialakult szokások szerint nem a szabadban, hanem a Bazilika belső terében. Hasonló feltámadási szertartást rendeztek szombat este az esztergomi Ferences-rend templomában. Innen felhasználható: 19 órától -------------------------------- A Szent István király alapította pécsi egyházmegyében mintegy kétszáz templom szervezett a hívek számára feltámadási körmenetet nagyszombat estéjén. Az országrész soknemzetiségü voltának megfelelően magyarul, németül és horvátul csendültek fel a Krisztus újjászületését hirdető énekek. Az egyházmegye központjában, Pécsett a székesegyház főbejárata előtt tartott tüzszenteléssel és a husvéti gyertya meggyújtásával kezdődött a szertartás. A zsufolásig megtelt dómban Fényi Sándor nagyprépost, a pécsi székeskáptalan feje celebrálta az ünnepi szentmisét, s eközben kondultak meg ismét a ,,rómából hazatért,, harangok. Ezután a székesegyház előtti téren nagy tömeg sorfala között vonult körbe a feltmádási menet, élén a kereszttel, az égő husvéti gyertyával, a feltámadt Krisztust jelképező szoborral és a baldachin alatt az oltáriszentséggel. (MTI)
1989. március 25., szombat 18:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|