|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz-Gorbacsov - TASZSZ jelentés (1.rész)
|
Moszkva, 1989. március 24. péntek (TASZSZ-MTI) - A kedvezően fejlődő szovjet-magyar együttműködésben még sok olyan tartalék van, amelyek kihasználása mindkét országnak előnyére válna - mutatott rá pénteki találkozóján Mihail Gorbacsov és Grósz Károly. Az eszmecseréről beszámoló TASZSZ tudósítás szerint a megbeszélést - akárcsak a két vezető korábbi eszmecseréit - a kölcsönös megértés és az elvtársi légkör jellemezte. A két pártfőtitkár áttekintette a szocializmus tökéletesítésének időszerű kérdéseit, a társadalmi átalakulások során felhalmozódott tapasztalatok jobb hasznosításának lehetőségeit és a szovjet-magyar együttműködés legfőbb területeit.
Az MSZMP főtitkára a szovjet hírügynökség szerint tájékoztatta vendéglátóját a magyar társadalomban a párt kezdeményezésére elindult megújulási folyamatról, valamint a Magyarországon az utóbbi időben felmerült nehézségek leküzdésére alkalmazott módszerekről. Rámutatott arra, hogy a viharos változások jelenlegi időszakában az MSZMP vezető szerepe és a párt szövetsége a nemzet valamennyi reálisan gondolkodó erejével a legfőbb biztosítéka a stabilitásnak és a dinamikus szocialista fejlődésnek. Az MSZMP tisztában van felelősségével. Célja az, hogy a demokratikus szocializmus programjának alapján erősítse egységét és növelje akcióképességét. Grósz Károlynak az SZKP KB múlt heti, mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó plénumával kapcsolatos kérdéseire válaszolva Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, hogy a tanácskozás döntései túllépnek az agrárkérdés szabta kereteken, lényegében a szocializmus új minőségének megteremtését szolgálják. A Szovjetunió gazdasági helyzetének javítását célzó intézkedésekről szólva a szovjet pártfőtitkár kifejtette: a legfontosabbnak most azt tekintik, hogy rendezzék a pénzviszonyokat, megfelelően ellássák a piacot élelmiszerekkel és ipari fogyasztási cikkekkel, javítsák a szolgáltatások színvonalát, fenntartsák a lakásépítés gyors ütemét és megoldjanak más szociális problémákat. Mindehhez a gazdasági reform továbbfejlesztésére van szükség. Ami a két ország együttműködésének továbbfejlesztését illeti, Grósz Károly és Mihail Gorbacsov megállapította, hogy ki kell szélesíteni a gazdasági kapcsolatok áru és pénzalapjait, s a termelésben és a tudományos-műszaki szférában is szélesebb körben kell alkalmazni a korszerű együttműködési módszereket. Megállapodtak abban, hogy a szovjet és magyar szakembereket megbízzák e kérdések közös tanulmányozásával és az együttműködés valutáris és pénzügyi eszközeinek megújítására vonatkozó javaslatok elkészítésével. (folyt.)
1989. március 24., péntek 18:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|