|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Stipe Suvar beszéde (1. rész)
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1989. február 5. vasárnap (MTI-TUD) - A jugoszláv gazdaságnak teljesen meg kell szabadulnia a párt és az állam beavatkozásától, a politikai voluntarizmustól. Ilyen körülmények között már az idén elérhet bizonyos eredményeket, amelyeknek elsősorban az igen magas infláció megfékezésében kell megmutatkozniuk. Ellenkező esetben teljes gazdasági összeomlás fenyeget, ami társadalmi robbanással és az ebből adódó katasztrofális következményekkel járna - jelentette ki Stipe Suvar, a JKSZ KB Elnökségének elnöke.
Egy bosznia-hercegovinai tanácskozáson mondott és vasárnap közzétett beszédében Suvar hangoztatta, hogy az ország a válságból kivezető úton csak külföldi beruházások segítségével teheti meg az első lépéseket. A külföldi partnereket azonban nehéz megnyerni mindaddig, amíg a belpolitikai feszültséget nem sikerül enyhíteni. A helyzet stabilizálása után már Ante Markovics leendő kormányelnöknek és munkatársainak a gondja lesz, hogy miként találnak külföldi partnereket, ebbe a párt nem szól bele. A politikai pluralizmus időszerűségéről szólva a pártvezető utalt a két világháború közötti Jugoszláviára. Emlékeztetett rá, hogy az országban akkor 39 politikai párt működött. ,,Ezek azonban együttesen sem tudták megmenteni a régi Jugoszláviát,, - húzta alá. Kijelentette: a szocialista önigazgatású Jugoszlávia számára most nem biztosít boldogulást a többpártrendszer bevezetése, de éppúgy elfogadhatatlan a kommunista szövetség monopolhelyzetének fenntartása is. Választ kell adni arra a kérdésre, hogyan érvényesüljön a politikai pluralizmus. (folyt.)
1989. február 5., vasárnap 16:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|