|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly interjúja (7. rész)
|
Mivel nincs elegendő sikerélmény, a társadalom türelme tovább csökkent. Dehát emlékeztetni kell rá, hogy a növekvő terheket már 1987-ben jeleztük Mi most semmi mást nem csinálunk, mint amit 1987-ben elterveztünk, megmondtunk, s amihez türelmet kértünk Az a furcsa helyzet, hogy a korábbi vezetést keményen bírálták következetlenségéért. Most, a mai vezetést azért bírálják, mert következetes. Persze tudom, nem ezért kritizálják, hanem a gondokért, de emögött következetesség is meghúzódik. Grósz Károly annak az érzésének adott hangot, hogy a türelmetlenség egy szűkebb réteg álláspontját fejezi ki, és van egy csendes többség. A többség - mondotta - támogatja ezt a politikát. De egy szűkebb réteg valóban nagyon hangos, messzebb hallatszik a hangja, mint a türelmes és áldozatokat vállalni kész rétegéé. - Az egyik oldalon tehát nincs elég sikerélmény, s ez objektíve nagy teher, s ezzel egy-két évig számolni kell. A vezetésnek jó idegekre lesz szüksége, hogy bírja a ránehezedő terheket. A dolog másik része az, hogy sok figyelemre méltó, értékes vélemény is van. Ezt szeretném leszögezni. A hangoskodók nemcsak demagógok, valódi reális dolgokat kértek és kérnek számon, de nem számolnak az objektív körülményekkel, a lehetőségekkel. Azt hiszik, hogy csak a szándékoktól függ, hogy terveinket teljesítjük-e. Ezek is nyomnak bennünket. Éppen ezért úgy érzem, hogy a májusi pártértekezlet óta a gazdasági és a politikai reformprogram végrehajtásához nem javultak, hanem romlanak a feltételek. Részben a társadalmi körülmények romlanak, részben a vezetésben meglévő különbözőségek nehezítik a helyzetet. Ezt kellene megfontolnia a párt vezetésének. - A Központi Bizottságnak megvannak a lehetőségei ahhoz, hogy ezt megoldja: egyrészt ítélje meg a vezetés munkáját, s ha arra a következetetésre jut, hogy a Politikai Bizottság, vagy a főtitkár, vagy a titkárok nem tudják betölteni ebben a helyzetben a feladatukat, akkor vonja le a konzekvenciát. Ez minden kulturált pártban természetes dolog. Ennek a lehetőségét mindig meg kell tartani a testület számára. És akkor meg kell próbálni egy új vezetéssel, hátha sikeresebben és eredményesebben tudja a programot megvalósítani. Ezzel számolnia kell egy vezetőségnek és egy vezetőnek - hangoztatta az MSZMP főtitkára. (MTI)
1989. január 30., hétfő 20:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|