|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjetunió - tavalyi gazdasági eredmények
|
Moszkva, 1989. január 23. hétfő (TASZSZ) - A szovjet gazdaság szociális átalakításával összefüggésben tavaly nőtt a nemzeti jövedelmen belül a fogyasztás aránya, több fontos gazdasági mutató, köztük a nemzeti jövedelem esetében azonban nem sikerült teljesíteni a tervet. Az állami kiadások gyorsabban emelkednek, mint a bevételek, az ország pénzügyi helyzete továbbra is ,,bonyolult,, , s jelentős veszteségeket okozott az örményországi földrengés - egyebek mellett ezt tartalmazza a szovjet statisztikai állami bizottságnak a múlt évi gazdasági-társadalmi fejlődésről kiadott jelentése.
Az állampolgároknak kifizetett bérek és juttatások összege tavaly 12,2 milliárd rubellel 175 milliárd rubelre emelkedtek, a a nyugdíjak, segélyek és ösztöndíjak formájában történő kifizetések 5 milliárddal (7 százalékkal) nőttek. A jövedelmi kategóriákon belül 1985-höz képest másfélszeresére (16 százalékra) nőtt azoknak családoknak a száma, amelyekben az egy főre jutó havi jövedelem meghaladta a 200 rubelt, s 18-ról 14 százalékra apadt a fejenkénti 75 rubelnél kisebb jövedelemmel rendelkező családok aránya. Továbbra is jelentős különbség van a munkás- és alkalmazotti fizetések, valamint a paraszti jövedelmek közötti: egy főre számítva az előbbiek 152, az utóbbiak 121 rubel bevétellel rendelkeztek. A fizetések növekedését nem mindenütt kisérte az árukinálat bővülése. Az ország számos vidékén nehézségekbe ütközik televízió- és rádiókészülékek, bútorok és különféle háztartási cikkek beszerzése. Súlyos hiányosságok tapasztalhatók a szolgáltatásokban. A húsellátás a jelentés szerint csupán Litvániában, Lettországban, néhány északi, dél-oroszországi és ukrajnai körzetben javult. Országosan az egy főre jutó húsfogyasztás 64 kilogrammról 65-re, a tej- és tejtermékfogyasztás pedig 341-ről 351 kilogrammra emelkedett. Összességében tavaly 2 százalékkal volt magasabb az élelmiszerkínálat, mint egy évvel korábban. A jelentés adatokat közöl a kolhozpiaci árak alakulásáról is. Eszerint az élelmiszerek ára tavaly átlagosan 3 százalékkal emelkedett. A hús 3, a burgonya 9, a gyümölcs 8 százalékkal drágult egy év alatt, a zöldségárak ugyanakkor 3 százalékkal csökkentek. Voltak olyan köztársaságok, ahol összességében mérséklődött az árszint (Litvániában és Lettországban például 8 százalékkal, Türkméniában 4-gyel), az Oroszországi Föderációban, a Kaukázuson túli köztársaságokban, Ukrajnában, Moldáviában, Üzbegisztánban és Tadzsikisztánban azonban nőttek a piaci árak. (folyt.)
1989. január 23., hétfő 12:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|