|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Felsőoktatási pártfórum Debrecenben (Pozsgay Imre, Nagy Imre) (2. rész)
|
Romániában lábbal tiporják az emberi jogokat és emberhez, Európához méltatlan politikai viszonyok uralkodnak. Nekünk azért fáj ez különösen, mert kétmillió magyart is érint. Arra a kérdésre, hogy van-e remény az MSZMP-ből kizárt négy kommunistának a pártba való visszakerülésére, Pozsgay Imre kifejtette: a párton belüli viták eldöntésének alkalmasabb eszköze is van a kizárásnál. A négy, pártból kirekesztett kommunista ügyében - a jelenlegi szervezeti szabályzat értelmében - a következő kongresszus hivatott dönteni. Kérés, hogy az érintettek fenntartják-e a pártba való visszakerülésük szándékát addig az időpontig. Pozsgay Imre államminiszter háromnapos Hajdú-Bihar megyei látogatását követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Az MTI tudósítójának kérdésére - milyen muníciókat kapott munkájához azoknak a különféle rétegeknek a képviselőitől, akikkel zsúfolt programja során találkozott? - a következőket mondta: ,,Igazán kellemesen lepett meg, hogy a legtöbb független szervezet gondolkodásmódjában, politikai nézeteiben - különösen az új Alkotmányról, a jogállamiságról és a politikai pluralizmusról való elképzeléseket és együttműködési formákat illetően - nem áll messze az MSZMP tagságától. Magam is úgy vélem, hogy ma még inkább a koalíciós igényt lehet megfogalmazni és nem a koalícióra való képességet. Bizonyos mértékben mindannyian egy betanulási időszak alanyai vagyunk, de már nem az idegenkedés, a teljes elutasítás jellemzi ezt a kapcsolatot. A megnyilvánulásokban - bár itt-ott fellelhető a félelem is - inkább a felelősséget érzem. Egyetlen, még szélsőségesnek nevezhető nézetben sem tapasztaltam, hogy itt bárkinek szándékában állna a társadalomban elért integrációját szétrombolni, s ily módon keresni a kibontakozást. Az egyetemi és főiskolai pártbizottsági titkárok országos tanácskozásával kapcsolatban - a Népszabadság munkatársának kérdésére - Pozsgay Imre kifejtette: az teszi speciálissá helyzetüket, hogy a társadalom legérzékenyebb, legkritikusabb rétegével kell naponta politikai érintkezésben lenniük, párbeszédet folytatniuk. Bár az egész ifjúság helyzete problematikus, az egyetemi, főiskolai ifjúságnak vannak a legjobb lehetőségei, hogy ezeket radikálisan kifejezzék. Ilyen kritikus helyzetben csak azok az egyetemi-főiskolai pártszervezetek tudnak lábon maradni, amelyek konzekvensen, elvi alapon ugyan, de nem ennek a helyzetnek a mellőzésével lépnek fel. (folyt.köv.)
1989. január 21., szombat 20:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|