|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Felsőoktatási pártfórum Debrecenben (Pozsgay Imre, Nagy Imre) (1. rész)
|
1989. január 21., szombat - Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter Hajdú-Bihar megyei látogatásának befejezéseként szombaton előadást tartott az egyetemi és főiskolai pártbizottsági titkárok első országos tanácskozásán. A Debreceni Orvostudományi Egyetem elméleti tömbjében megtartott eszmecserén csaknem 60 felsőoktatási intézmény képviselője mellett ott voltak a debreceni egyetemi KISZ-szervezetek és alternatív csoportosulások képviselői is.
Pozsgay Imre a politikai intézményrendszer reformjáról s a reform időszerű feladatairól szóló előadása után a résztvevők kérdéseire válaszolt. A többpártrendszer létrejöttének lehetőségét firtató kérdésre elmondotta, hogy az élet túllépett rajtunk. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén már megfogalmazták, hogy nem tartható a májusi pártértekezletnek az a felfogása, miszerint a pluralizmus az egypártrendszer keretei között fog kibontakozni. Ezért - bár a pártnak és a kormánynak nem kötelessége saját hatalmának korlátozására intézményeket létrehozni - egy józan politika tudja, hogy ebből racionális hatalomgyakorlás is megvalósulhat, s így reálisnak tekinti ezeket a képződményeket és kezdeményezéseket. Ugyanakkor az is látnivaló, hogy - bár a dolgok a többpártrendszer felé hatnak - egy valóságos alternatív többpártrendszernek ma még nincsenek meg a szervezeti feltételei. Ezért még ha pártnak nevezik is magukat, inkább pártcsírákról beszélhetünk, sem mint koalíciós, vagy ellenzéki partnerekről. Mindenesetre ebben az irányban haladunk, s reálisan csak az a politika lehet érvényes, amely többpártrendszerben gondolkodik és arra építi stratégiáját. A Politikai Bizottság tagja egy kérdésre válaszolva kitért az MSZMP és a Román Kommunista Párt közötti kapcsolatokra. Hangoztatta, hogy minden eddigi tárgyalási kísérletünk elbukott. Ugyanakkor óva intett attól, hogy a jelenlegi vezetéssel azonosítsuk a román párttagságot, a román népet. Kijelentette: olyan politikai kísérletet kell tenni - hivatkozva az emberi jogokra -, amely védeni is képes az önkénytől Románia mindenféle nemzethez tartozó népességét. Meg kell győznünk a világot arról, hogy Romániával nekünk nem csak és nem elsősorban nemzeti vitánk van. (folyt.köv.)
1989. január 21., szombat 20:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|