|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (27. rész)
|
Ugyancsak elengedhetetlennek minősítette Vass Józsefné azt, hogy a képviselői munka ellátásához szükséges szakértői és egyéb feltételek - így például tájékozódási, konzultálási lehetőségek - ügyében alkossanak külön szabályzatot az Országgyűlés tisztségviselői. Ez a belső működési rendre vonatkozó szabályzat pótolhatná azt, hogy ezek a kérdések - mint arra Korom Mihály utalt - az Országgyűlés ügyrendjében nem kaptak helyet. Filló Pál (Budapest, 18. vk.), az Athenaeum Nyomda ---------- korrektor-főrevizora három javaslatot terjesztett elő felszólalásában. Kiemelte: fontosnak tartotta volna a bizalmatlansági indítvány megfogalmazását, és megelégedéssel vette tudomásul, hogy ez március 31-ig meg történik. Ez segíteni fogja a jövőben a Parlamentben folyó érdemi munkát. Több képviselői javaslat megvitatását - amellyel egyébként Filló Pál is egyetértett - elhalasztották, mint például a Minisztertanács elnökének a kormányalakításhoz való jogát. Az ügyrendi bizottság által előterjesztett javaslatot, amely a név szerinti szavazás indítványozását harminc helyett ötven képviselőhöz köti - nem tartotta indokoltnak. Az Országgyűlés alakuló ülésén a Hazafias Népfront Országos Tanácsa javaslata alapján választja meg az állandó bizottságokat, az Alkotmányjogi Tanácsot, azok elnökét és titkárát. Filló Pál azt ajánlotta, hogy csak egy évre válasszák meg e tisztségviselőket, majd egy év után a bizottságok döntsék el, ki legyen az elnökük és titkáruk, s ezt a megválasztáshoz hasonlóan, titkos szavazással tehessék meg. A bizottságok tárgyalásaikhoz szakértőket hívhatnak meg az ügyrendi előterjesztés szerint. A képviselő úgy fogalmazott, hogy állandó és ideiglenes szakértői csoportok létrehozására tehessenek a képviselők is javaslatot, és arról a bizottság döntsön. Az lenne célszerű, hogy az országgyűlési tisztségviselők visszahívása is - megválasztásukhoz hasonlóan csak titkosan történhessen meg - mutatott rá a képviselő. Végül utalt arra a tényre, hogy a Parlamentet a képviselők nem tekinthetik valóban sajátuknak, hiszen az itt működő miniszterelnöki vagy elnöki tanácsi hivataloknak még a környékére sem mehetnek oda. (folyt. köv.)
1989. január 11., szerda 16:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|