|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - hétfői munkanap (4. rész)
|
A hétfői ülésnap utolsó napirendi pontjaként a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló törvényerejű rendelet módosítása került a plénum elé.
A törvénymódosítás szükségességét indokolva Horváth Balázs belügyminiszter elmondta: a demokratikus jogállam kiépülésével összhangban változik a belügyi tárca kormányzati szerepe is. Ezt érzékeltetendő emelte ki, hogy a feladatok és hatáskörök átcsoportosításával fokozatosan ,,polgárosodik,, a Belügyminisztérium, korábbi fegyveres jellege megszűnőben van.
A rendőrség jogi önállóságának fontosságát hangsúlyozva a belügyminiszter a beterjesztett törvénymódosítást a rendőrség demokratizálásában egy fontos állomásnak minősítette, kiemelve a tervezetből: a tárca a rendőrfőkapitányok és rendőrkapitányok esetében is a pályázati rendszert szeretné érvényesíteni.
A tervezet vitájában lényegében egy kérdésben ütközött a hozzászóló képviselők véleménye, nevezetesen: milyen jogkörrel rendelkezzenek az önkormányzatok a helyi rendőr-kapitányok kinevezésénél. A szabaddemokraták álláspontját tolmácsoló Hack Péter azon a véleményen volt, hogy az önkormányzatoknak mindenképpen legyen meg az egyetértési vagy vétójoga, míg Salamon László (MDF) úgy ítélte meg: az önkormányzati rendőrség már túlhaladott, úgymond ,,nem ez a fejlődés iránya,,.
Végül is este 7 óra után néhány perccel az elnöklő Szűrös Mátyás félbeszakította a törvényerejű rendelet módosításának általános vitáját. Ezzel az Országgyűlés befejezte hétfői munkanapját. Kedden reggel feltehetően e napirend vitáját folytatják a képviselők. (MTI)
1990. november 5., hétfő 19:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|