|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Jaruzelski - emberi jogok
|
Genf, 1990. február 6. kedd (AFP/Reuter/AP) - Wojciech
Jaruzelski lengyel államfő az ENSZ emberi jogi bizottságának genfi
ülésén kedden kijelentette, hogy a demokrácia felé haladó országa
ezentúl ,,a gyakorlatban is alkalmazza a testület normáit és
ajánlásait,,.
,,Az utóbbi időben, a párbeszéd és a megbékélés légkörében mélyreható demokratikus változások következtek be Lengyelországban, amely egyre szélesebbre tárja a kapukat Európa és a világ többi része előtt - mondotta a tábornok. - Biztosíthatom önöket, hogy Lengyelország tovább halad előre a különböző társadalmi és politikai erők közötti megbékélés, a kompromisszumok és a bölcs együttműködés útján.,,
Jaruzelski büszkén szólt a türelem évszázadairól Lengyelországban, ahol már a 15. századtól igyekeztek tiszteletben tartani a törvényességet, bár elismerte, hogy voltak visszaesések is, például az ötvenes évek elején. A rendkívüli állapot 1981-ben történt kihirdetésére utalva az elnök érthetően nevezte az ENSZ-bizottságban akkoriban elhangzott kemény bírálatokat, hiszen - mint mondotta- ,,nemigen számíthat dicshimnuszra az, aki két rossz közül kénytelen a kisebbet választani,,.
A mai Lengyelország demokratikus fejlődése azonban ,,elég meggyőző bizonyíték akkori szándékainkra, elképzeléseinkre és tetteinkre,, és Varsónak már nincs oka ,,kitérni,, a nemzetközi közvélemény ítélete elől - szögezte le Wojciech Jaruzelski.
A tábornok-elnök beszédét lelkesen fogadták a zsúfolt ülésteremben. Egy amerikai diplomata a valódi változások bizonyítékaként értékelte Jaruzelski szavait, míg a szovjet küldöttség egyik tagja úgy nyilatkozott, hogy a beszéd az emberi jogokkal kapcsolatos új nemzetközi politikát tükrözi. +++
1990. február 6., kedd 19:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|