|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Az Európa Tanács - a demokrácia őre (1.rész)
|
Strasbourg, 1990. január 24. szerda (MTI-Panoráma) - ,,Az
Európa Tanácsot tekintjük ama normák letéteményesének, amelyek
mérvadóak lehetnek a közép- és kelet-európai országok számára a jog
uralmára alapuló és az emberi jogokat tiszteletben tartó pluralista
demokráciává alakulásukban,,.
Ezen a kissé bonyolult, ám jelentőségteljes meghatározáson szinte még meg sem száradt a tinta. A tizenkét nyugat-európai országot tömörítő Európai Közösség külügyminiszterei alig néhány napja, dublini tanácskozásukon jelentették ki, hogy a közép- és kelet-európai változásokról szólva éppen a 23 pluralista demokráciát (köztük az E.K. országait) magában foglaló Európa Tanácsot kellene példának tekinteni.
Németh Miklós magyar miniszterelnök hétfői strasbourgi látogatása előtt már a bevezetőben idézett mondat is jelzi, miért fontos Magyarország számára ez a nemzetközi szervezet, s miért erősödhettek az elmúlt év során viharos gyorsasággal kapcsolataink a 23-akkal. Elég emlékeztetni arra, hogy a strasbourgi székhelyű testület tavasszal hozta létre közép- és kelet-európai országok parlamentjei számára azt a különleges meghívotti státust, amely - szavazati jog nélkül - lehetővé teszi a részvételt az ET parlamenti közgyűlésének munkájában. Ezt a státust az elsők között biztosították a magyar országgyűlés számára, s az Európa Tanács meghívta hazánkat több, általa kidolgozott európai szerződésrendszerhez - úgynevezett konvencióhoz - való csatlakozásra is. A térség országai közül Magyarország (tavaly novemberben) elsőként ny újtott be kérelmet a teljes jogú csatlakozásra.
Mindez jól érzékelteti, hogy a közeledés kölcsönös: az Európa Tanács ígéretesnek találta a Magyarországon az elmúlt időszakban kibontakozott és felgyorsult demokratikus fejlődést, hazánk részéről pedig felismerték, hogy az egykor hidegháborús fórumnak kikiáltott testület a maga tényleges anyagi eszközeinél sokkalta nagyobb erkölcsi súlyt képvisel a Nyugat intézményrendszerében.
Az Európa Tanács 1949-ben jött létre, célja az európai egység megteremtése, a pluralista demokrácia előmozdítása, az emberi jogok védelme, hozzájárulás a társadalmi problémák megoldásához, továbbá az európai kultúra fejlesztése és terjesztése. (folyt.)
1990. január 24., szerda 14:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|