|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Adria-Duna térség - pártok 2.
|
Az MSZDP fölvetette az olasz miniszternek azt a kérdést, hogy Csehszlovákia miként integrálódhatna egy ilyen ,,közösségfélébe,,, jóllehet ennek ma politikai akadályai vannak. Mégis, éppen a szerves történelmi fejlődés indokolja azt, hogy a jövőre készülve meg lehessen találni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek révén - majd ha Csehszlovákiában a politikai helyzet ezt lehetővé teszi - Csehország és Szlovákia is fokozatosan bekapcsolódhat ebbe az egyelőre még csak négy oldalú konzultációba. Az MSZDP ugyanis hangsúlyozni kívánja: Csehszlovákia szerves része közép-európának - hangoztatta az MTI munkatársának a párt elnöknője. Miként alakul ez az együttműködési rendszer a pártközi kapcsolatok tükrében? A kérdés annál is inkább jogos, mert Gianni De Michelis az Olasz Szocialista Párt egyik vezető személyisége, az OSZP az MSZDP ,,testvérpátjának,, minősül, s az MDF ugyancsak az olaszországi pártok figyelmének középpontjában áll. Antall József örömmel állapítja meg, hogy a miniszter az olasz kormány nevében együttműködési szándékáról biztosította az MDF-et, meghívást is adott át e pártnak itáliai látogatásra. Az OSZP elsődleges partnere természetesen elsősorban nem az MDF, de ez utóbbi valamennyi európai politikai párttal szoros kapcsolatban áll - mondta a magyar politikus emlékeztetve, hogy például a nyugatnémet liberálisok vagy kereszténydemokraták éppúgy tárgyalnak a magyar szociáldemokratákkal vagy a szocialista párttal, mint saját testvérpártjaikkal. Közismert, hogy a szociáldemokrata Helmut Schmidt éppen Giscard D,Estainnel volt a legjobb viszonyban, Mitterrand és Kohl is sokkal jobb kapcsolatban áll egymással, mint - mondjuk - bármely két konzervatív párt vezetője. De Michelis - érthetően - nagyobb figyelmet szentelt Petrasovits Annának, a testvérpárt elnöknőjének. De Michelis megigérte, hogy az OSZP többféle módon segíti majd az MSZDP munkáját. Az MSZDP az első legfontosabb lépésnek azt tekinti, hogy egy oktatási-képzési együttműködést hozzanak létre, s ennek keretében a párt vezető embereit, aktivistáit profi politikussá segítenék kiképezni a tapasztaltabb olasz kollégák. A két párt közötti információ-áramlásnak intézményes formát adnak, rendszeres és valóságos, vagyis nem protokoll ,,diktálta,, információk lesznek ezek, s így a párt - mint vezetője hangsúlyozta - nem lesz kiszolgáltatva az újságokban megjelenő hivatalos közleményeknek. Amint a pártkapcsdolatok kiépítése megkezdődik, a pénzügyi segítség sem marad el - fűzte hozzá Petrasovits Anna. +++
1989. november 13., hétfő 09:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|