|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Antall Józseffel
|
------------------------ München, 1989. október 22. (SZER, Világhíradó) - Budapesten kért Kasza László nyilatkozatot Antall Józseftől, akit ma az MDF gyűlése elnökének választott meg. - Szeretnék nyilatkozatot Antall Józseftől abból az alkalomból, hogy megválasztották a Magyar Demokrata Fórum elnökévé. - Nagy megilletődöttséggel fogadtam természetesen az elnökség javaslatát, annál inkább, mert a 15 tagú elnökség egy tartózkodással és egy ellenszavazattal javasolt az országos gyűlésnek megválasztásra. Az a tény, hogy az országos gyűlés ilyen többséggel megválasztott titkos szavazásokkal elnökké, természetesen bizalmat jelent számomra, de mérhetetlen felelősséget is. Úgy gondolom, hogy nem személyes ambíciók, nem valamiféle karriervágy sarkallt erre, hanem egyszerűen úgy gondoltam, hogy ennek a szervezetnek - amelyiknek esetleg fontos szerepe lehet abban, hogy Magyarország tovább haladjon a demokratizálódás és a stabilizálódás útján - még jelentős szerepe lehet, és ennek a szervezetnek erősnek, politikailag felkészültnek kell lenni és ezzel úgy érzem, hogy egy nagyon nehéz, szinte misszionáriusi feladatot kellett vállalnom. Addig fogom csinálni egyrészt, amíg hagynak, másrészt addig, ameddig meggyőződésemmel és lelkiismeretemmel össze tudom egyeztetni. - Minden jót és sok szerencsét kívánunk mind az ország, mind a Szabad Európa Rádió szerkesztősége nevében is. +++
1989. október 22., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|