|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Alkotmánybíróság - rövid ismertetés
|
1989. október 19., csütörtök - Az Országgyűlés mintegy 40 módosító javaslattal fogadta el az Alkotmánybíróságról szóló törvényt. Eszerint:
Az Alkotmánybíróságnak - mint az alkotmányvédelem különleges eszközének - felállítását a jogállam megteremtése, az alkotmányos rend és alapjogok védelme, a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös egyensúlyának biztosítása indokolja. Feladatát akkor töltheti be, ha nem épül be a hagyományos igazságszolgáltatási szervezetbe, hanem önálló testületként, önálló költségvetéssel működik és tagjait az Országgyűlés választja. Az Alkotmánybíróság székhelye: Esztergom. A törvény meghatározza az Alkotmánybíróság hatáskörét, szervezetét és eljárását, bár ez utóbbiakra részletesen nem tér ki, mert ezek szabályozását a szintén törvényként megalkotandó alkotmánybírósági ügyrendre bízza. Az Alkotmánybíróság tagja olyan jogi végzettségű, büntetlen előéletű, 45. életévét betöltött magyar állampolgár lehet, akinek egyetemi tanári címe van, illetőleg az állam- és jogtudomány nagydoktora, vagy 20 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Az Alkotmánybíróság tagja nem lehet országgyűlési képviselő, tanácstag, más állami szervnél nem tölthet be tisztséget, érdekképviseleti szervnél vezető tisztséget, és nem lehet párt tagja. Az Alkotmánybíróság feladata egyebek között, hogy megsemmisíti az alkotmányellenes törvényeket és más jogszabályokat. Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti. Az Alkotmánybíróság határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. (MTI)
1989. október 19., csütörtök 12:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|