|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódik a Duna-gate ügy bírósági tárgyalása
|
1990. november 20., kedd - A Budapesti Katonai Bíróságon kedden 9 órakor folytatódott Végvári József nyugalmazott rendőr-őrnagy bűnügyének - korábban a vádlott igazságügyi orvosi vizsgálata miatt elnapolt - nyilvános tárgyalása. Dr. Hildenbrand Róbert hadbíró alezredes tanácsvezető ismertette a védelem bejelentéseit és a bíróság ellen elfogultság miatt tett kifogását, majd átadta a vádlottnak és védőjének az igazságügyi orvosszakértők írásos véleményeit. A hadbíró külön felhívta a figyelmet arra, hogy a szakvélemények tartalmára orvosi titoktartás vonatkozik. A tárgyalás délelőtti óráiban a hadbíró az előző tárgyalási napok mintegy 50 oldalas jegyzőkönyvét ismertette részletesen a védelem indítványára. (MTI)
1990. november 20., kedd 11:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Folytatódik a Duna-gate ügy bírósági tárgyalása (1. rész)
|
1990. november 20., kedd - A Budapesti Katonai Bíróságon
kedden folytatódott Végvári József nyugalmazott rendőr őrnagy
bűnügyének - korábban a vádlott igazságügyi orvosi vizsgálata miatt
elnapolt - nyilvános tárgyalása. Dr. Hildenbrand Róbert hadbíró
alezredes, a büntetőtanács elnöke ismertette a védelem bejelentéseit
és a bíróság ellen elfogultság miatt tett kifogását, majd átadta a
vádlottnak és védőjének az igazságügyi orvosszakértők írásos
véleményeit. A hadbíró külön felhívta a figyelmet arra, hogy a
szakvélemények tartalma nem kerülhet nyilvánosságra, mert arra az
orvosi titoktartás szabályai vonatkoznak. Erre tekintettel - hívta
fel a figyelmet a hadbíró - szerdán zárt tárgyalás elrendelésére is
sor kerülhet a vádlott és a védője állásfoglalásától függően.
Dr. Róth Miklós meghatalmazott védő írásban tett észrevételeket a bíróságnál, mert - szerinte - a tárgyalási napokról felvett jegyzőkönyvek hiányosak és hibásak, ezért indítványozta azok kiegészítését és kijavítását a Magyar Televízió, valamint a Fekete Doboz munkatársai által készített felvételek figyelembevételével. A védő beadványában - a ,,Tábornok vallomása,, című könyvre hivatkozva - bizonyítani kívánta azt is, hogy Végvári József a belbiztonsági szolgálat alkotmányellenes tevékenységének leleplezését követően az életét is fenyegető veszélyhelyzetbe került. Az ügyvéd beadványában jelentette be azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordult a bírósági eljárás egyik alapját képező, a kötelességszegés szolgálatban bűntette szabályozása - a Btk. 348. paragrafus (1) bekezdése - alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt, és egyúttal indítványozta a büntetőeljárás felfüggesztését az Alkotmánybíróság döntésének meghozataláig. Ezzel egyidejűleg elfogultsági kifogást terjesztett elő dr. Hildenbrand Róbert hadbíró alezredes, valamint az egész Budapesti Katonai Bíróság ellen. Dr. Róth Miklós arról is tájékoztatta a bíróságot hogy polgári pert indított a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt a Budapesti Katonai Bíróság ellen, mert annak elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett a Budapesti Ügyvédi Kamaránál a védő tárgyaláson tanúsított magatartása és véleménynyilvánítása miatt, s ennek során kétségbe vonta az ügyvéd szakmai felkészültségét. (folyt.köv.)
1990. november 20., kedd 18:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Folytatódik a Duna-gate ügy bírósági tárgyalása (2. rész)
|
A katonai bíróság a védő észrevételeire és indítványaira a korábbi tárgyalási napok jegyzőkönyveinek részletes ismertetése közben, illetve után reagált. A tanács elnöke részben helyt adott a jegyzőkönyv kiegészítésének, de összeségében elutasította a jegyzőkönyv kijavításával kapcsolatos indítványt, mert a jegyzőkönyv vezetési módja megfelel a törvényi előírásoknak - állapította meg. A bíróság szerint a Büntető törvénykönyvnek a védő által megjelölt paragrafusa nem alkotmánysértő, ezért a tárgyalás folytatása mellett döntött.
A tanács elnöke a továbbiakban bizonyítási eljárás keretében Végvári József volt munkatársait hallgatta ki. Tanúvallomást tett dr. Horváth József nyugállományú vezérőrnagy, a volt Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség vezetője is, aki hangsúlyozta, hogy semmilyen ellenérzése nincs a vádlottal szemben. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Végvári József tettét a jövőtől való félelmében követte el. Szerinte Végvári Józsefnek a belbiztonsági szolgálatról nyilvánosság elé tárt ismeretei csak részben igazak, mert Végvári - beosztásánál fogva - igen szűk határok között rendelkezett szakmai információkkal.
A tanú kihallgatása után a tanács elnöke berekesztette a tárgyalást, amely szerdán 10 órakor az igazságügyi orvosszakértők meghallgatásával folytatódik. (MTI)
1990. november 20., kedd 18:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|