 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Beethoven-hangverseny az MTA Kutatóintézetének parkjában Martonvásáron, a Magyar Állami Hangversenyzenekar előadásában. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

Leállt a Dunai Vasmű II-es számú nagyolvasztója
|

16:10
|

1989. július 30., vasárnap - Utoljára csapoltak vasárnap a Dunai Vasmű II-es számú nagyolvasztójából. A következő napokban ugyanis - a kihűlést követően - megkezdődik a 32 éve üzemelő kohó kapacitásbővítő, korszerűsítő átépítése. A több mint 2.5 milliárd forintba kerülő munkát szovjet tervek alapján hazai és szovjet szakemberek végzik el november 7-éig. A kohót csapolásra készen, ,,kulcsrakész,, állapotban adják majd át a Dunai Vasműnek. Az átépítés eredményeként korszerű berendezésekkel szerelik fel a nagyolvasztót, s a jelenlegi 950 köbméterről 1033 köbméterre növelik a kapacitását. Az átépítés a nyersvas-gyártás korszerűsítése, biztonságossága miatt vált szükségessé. (MTI)
|

Tovább »
|
 |

Belorusszia - LT
|

11:48
|

Moszkva, 1989. július 30. vasárnap (MTI-tud.) - A csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset miatt 106 ezer belorussziai lakos kitelepítése szükséges, mivel jelenlegi lakóhelyükön a sugárzás szintje, a talaj sugárfertőzöttségének a mértéke az egészségre ártalmas. A Belorusz Legfelsőbb Tanács az elmúlt két nap vitatta meg annak az állami tervezetnek a végrehajtását, amely a csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset következményeinek felszámolását irányozza elő. A eredetileg beterjesztett tervezetben a hosszú vita során szinte minden pontot módosításra javasoltak.
|

Tovább »
|
 |

Londoni interjú Király Zoltánnal 1. rész
|

12:31
|

London, 1989. július 30. vasárnap (MTI-tud.) - Feltett szándékom a parlamenti ellenzéki csoport létrehozása, akkor is, ha nem találok követőkre - jelentette ki Király Zoltán független képviselő Londonban, az MTI tudósítójának nyilatkozva. Király, aki nemrégiben fejezte be angliai három hónapos tanulmányútját, egészen rövid otthontartózkodás után most a magyar ellenzék 11 tagú küldöttségével a brit külügyminisztérium és a Kelet-Európa intézet meghívására ismét egy hetet töltött Angliában, a brit politikai pártok, a pluralizmus, a parlament, a demokrácia működésének tanulmányozásával.
|

Tovább »
|
 |

Új kenyérgyár Cegléden
|

15:55
|

1989. július 31., hétfő - Megkezdődött a termelés az új ceglédi kenyérgyárban. A Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat 120 millió forintért megépült korszerű üzemében naponta 30 tonna kenyér, péksütemény készül; ez a mennyiség nemcsak a város, hanem a környező települések egy részének - hozzávetőleg 70-75 ezer lakosnak - napi ellátását biztosítja. A régi, elavult kenyárgyárat hamarosan bezárják, az épületet más célokra hasznosítják majd. Az új üzemben a legmodernebb berendezések - alagútkemence, dagasztógépek - helyettesítik az embert, ám néhány, a minőséget meghatározó munkafázist jól képzett pékek végeznek - kézi erővel. (MTI)
|

Tovább »
|
 |

Jugoszláv Adria-part - az elrettentő alga
|

16:02
|

Belgrád, 1989. július 30. vasárnap (MTI-tud.) - Az osztrák, svéd, dán és a nyugatnémet sajtó az utóbbi időben egyre többet foglalkozik az Adriával, nem páratlan szépségeit dicsőíti, hanem inkább elriasztja a turistákat a nyaralástól. Az elriasztás fő oka: az alga - írja az újvidéki Magyar Szó. Az olaszok még idejekorán próbálták cáfolni azt a tévhitet, hogy az alga káros az egészségre, de nem nagy sikerrel jártak, s később a jugoszláv magyarázkodásnak sem lett eredménye. Sorozatosan lemondják a foglalt helyeket - kártérítést és az előleg visszafizetését követelik - sőt a nagy sajtókampánynak köszönhetően a most üdülésre indulók kétszer is meggondolják, hogy kikapcsolódásul a jugoszláv tengerpartot válasszák-e.
|

Tovább »
|
 |

Fürst emlékünnepség
|

12:50
|

1989. július 30., vasárnap - Fürst emlékünnepséget rendeztek vasárnap a Vas megyei Rum községben. Fürst Sándor szülőházánál a megye különböző részeiből érkezett fiatalok, a mártír nevét viselő brigádok, iskolák képviselői, a község dolgozói arra emlékeztek, hogy ötvenhét évvel ezelőtt gyorsított eljárással ítélték halálra a Horthy Magyarország bírái Fürst Sándort és Sallai Imrét, a magyar munkásosztály két kimagasló egyéniségét. Méltatták a mártírok életét, munkásságát, majd megkoszorúzták a szülőházon elhelyezett emléktáblát, s megtekintették az épületben berendezett emlékmúzeumot.
|

Tovább »
|
 |

Amerikai küldöttség tárgyalása a környezetvédelmi központról
|

18:00
|

1989. július 30., vasárnap - A Bush elnök által kezdeményezett Közép- és Kelet-európai Nemzetközi Környezetvédelmi Központ létrehozásának és működésének ügyében magas szintű amerikai tudományos és környezetvédelmi küldöttség érkezett Magyarországra. A Közművelődési Információs Vállalat (Selyemgombolyító) szervezésében a delegáció először vasárnap alternatív szervezetek és független környezetvédő mozgalmak képviselőivel találkozott. A megbeszélésen egyebek között arról volt szó, hogy biztosítható-e a központ független, társadalmilag ellenőrzött működése. A felvetett kérdésekre Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete válaszolt.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|