|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
Elnökjelölt:
Habsburg Ottó
"- A Független Kisgazda Párt Önt kívánja köztársasági elnöknek
jelölni Magyarországon.
- Igen?
- Ez országszerte feltűnést keltett és kézenfekvő a következő
kérdés, egyeztette Önnel a Független Kisgazda Párt azt, hogy Önt
jelöli?
- Nem.
- Ön sekivel nem beszélt?
- Nem, senkivel. Azaz, sok ember kérdezett, hogy elfogadnám-e a
jelölést. Én beszéltem a Kisgazda Párt vezetőivel, de erről nem
beszéltünk.
- Valamikor tavasszal talán, azt mondotta egy interjúban
Magyarországon, amikor Önnek már ezt a kérdést megpendítették, hogy
egy képvislő sohasem mondhatja azt, hogy soha.
- Én elég reálpolitikus vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy sem nem
szabad mindörökkét mondani, sem nem szabad soha mondani. Minden
lehető és minden lehetetlen a politikában. Butának tartanám, hogy ha
valaki azt mondaná, hogy soha.
- Elfogadná Ön a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre abban
az esetben, ha a Független Kisgazda Párt mellett még néhány más párt
is azt kivánná, hogy az ország élén Habsburg Ottó álljon?
- Én most úgy érzem, hogy fő feladatom, mint képviselő az
Európa Parlamentben képviseljem a nemzeti érdekeket is. Azonban, ha
úgy látnám, hogy a nemzeti érdek mást kíván, akkor én mindig a
nemzeti érdek mellett döntöttem."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP II. kongresszusa
|
------------------------
München, 1990. május 26. (SZER, Világhíradó) - A Magyar Szocialista Párt kongresszusa - immár a második - a párt baloldali ellenzéki szerepét vitatta meg, de mint Szilágyi Sándortól halljuk a mai események nem merültek ki ebben:
- Közel 430 küldött, 160 tanácskozási jogú és 50 egyéb meghívott részvételével szombat reggel 8-kor kezdte meg II. kongresszusát a Magyar Szocialista Párt. Délelőtt négy referátum hangzott el, majd szekció üléseken tárgyalták meg a baloldaliság és szociáldemokrácia, a szocialista párt ellenzéki, illetve belső politikájának kérdéseit.
Délután zárt ülésen személyi kérdésekben dönt a kongresszus. Eredmény késő estére várható. A leköszönő Nyers Rezső pártelnök helyére Horn Gyula, Pozsgay Imre és Vitányi Iván személyében három jelöltet állított a jelölőbizottság, és egyúttal javasolja, hogy Balogh Sándort erősítsék meg a küldöttek az egyeztető bizottság elnöki tisztében. A jelenleg 23 tagú elnökségét is megújítja az MSZP. Ennek pikantétirája, hogy a javasolt új elnökségi tagok közt hét ismert értelmiségi, ám de nem párttag is szerepel.
A délelőtt referátumok sorát Nyers Rezső nyitotta meg. Az MSZP leköszönö elnöke kijelentette: a társadalmi rendszerváltás nem a szocialisták szándékai szerint fejlődik. Számukra elfogadhatatlan a 9-10 százalék körüli munkanélküliség - továbbá, hogy ne a nép válasszon köztársasági elnököt, hogy a megyei önkormányzat jelszavával bürokratikusan elsorvasszák a helyi önkormányzatokat, és hogy töröljék az alkotmányból a dolgozói tulajdont. Balogh Sándor, az egyeztető bizottság elnöke, a baloldali emberek erkölcsi tartásáról beszélt és arról, hogy a szocialista pártnak segítenie kell híveit a kishitűség lekűzdésében.
Vitányi Iván, elnökségi tag, a szocialista párt politikai arculatát határozta meg sajtóviták és levelek alapján. E szerint az MSZP a demokratikus szocializmus és a szociáldemokrata eszméket egyaránt a magáénak vallja, és elutasít visszamenőleg is minden olyan törekvést, amely a szocializmust diktatorikus eszközökkel próbálja megvalósítani. (folyt.)
1990. május 26., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D18, FKgP Habsburg Ottó köztársaságielnök-jelöléséért (2 cikk)
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Néhány évtizede nem látott rokonaimat kerestem fel Budapesten a Rommer Flóris,, a Kelet Károly és a Markó utcában, tehát a város szivében, annak pontosan elit negyedeiben.A bérházak állapota katasztrofális. A belövései falakon még mindig 45 ..' dísztelenkednek. A függőfolyosók átrozsdásodott korlátai kidőlve, ugy hogy az ember csak falhoz lapulva mer keresztülhaladni.Ki tudja milyen állapotban van a beton is. Mindenütt mállik a vakolat. Kriptahangulat ott, ahol emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, gyermekeket nevelnek. Most, amikor az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról van szó nem szabad elfelejteni, hogy ezek a házak államosított épületiek, csakhogy ezeket a nép pártjának elvtársai nem a maguk részére sajátították ki. Ezek nem pártpaloták, vadászházak, privát rezidenciák, csak a dolgozó nép bérlakásai az IKV kezelésében, amelynek privilegizált elvtársai valószinűleg nem ilyen környezetben tengődnek. Nincs pénz? tudom, de hova lett a pénz amiből ide is juthatott volna. A SZER irodát nyitott Budapesten. Lehetőség nyilik az önök munkatársainak életközeiben riportokat készíteni erről a tarthatatlan helyzetről, beszélgetést folytatni az úgynevezett ismert problémákba belefásult emberekkel. Ez is egy láncszeme a társadalmi igazságosság felé vezető útkeresésnek. Nagyon köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|